A jövő héttől megkezdődik az elszámolás

A pénzügyi intézményeknek a jövő héten meg kell kezdeniük az elszámolást devizahiteles ügyfeleikkel, az érintetteknek április 30-ig meg kell kapniuk a tájékoztató levelet az elszámolás és forintosítás részleteiről. A bankok felkészültek a feladat végrehajtására.

A jelzálogalapú devizahitelesek az elszámolás és a forintosítás részleteiről, míg a nem jelzálogalapú hitelek felvevői az elszámolásról kapnak majd tájékoztatást a pénzintézetektől. A tájékoztató leveleket az átlagpolgár számára is érthetően kell megfogalmazni.

Azok, akik korábban éltek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével, márciusban kérhetik, hogy részükre a hitelező elszámolást készítsen. Akiknek már felmondták a hitelét és követeléskezelő cégnek tartoznak, tőle kérhetik vissza a tisztességtelenül felszámított díjakat.

A pénzügyi intézmények 2015. február 1-jei fordulónappal kötelesek elszámolni a tisztességtelenül felszámított árfolyamréssel és kamatokkal, költségekkel a deviza- és devizaalapú hitelesek felé, és szintén e fordulónappal kell átváltaniuk forintra a fennmaradó tartozást.

A lezárt hitelek esetében a visszafizetést pénzben, a még élő szerződések esetében pedig a törlesztőrészletek csökkentésével kell teljesíteni. A levelekből világosan ki kell derülnie, hogy az ügyfélnek mennyi pénz jár vissza, vagy mennyit írnak jóvá tartozásából.

Mivel a bankoknak nagy tömegű adatot kell feldolgozniuk, előfordulhatnak hibák, ezért mindenkinek célszerű ellenőriznie személyes és szerződéses adatait.

Ha valaki nem ért egyet az elszámolás tartalmával, a kézbesítéstől számított 30 napon belül panaszt tehet a pénzügyi intézménynél, amely a panasz beérkezését követő 60 napon belül köteles válaszolni. A panasz elutasítása esetén az ügyfél 30 napon belül a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti.

Készen állnak a bankok 

A bankok felkészültek a feladat elvégzésére. A K&H Bank pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy extra kapacitással készül a várhatóan megnövekvő ügyféligények kiszolgálására. A K&H tervei szerint március második felében számol el devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleivel, mintegy 200 ezer küldeményt fognak kipostázni.

Az OTP Bank is arról tájékoztatta az MTI-t, hogy komoly erőforrásokat kellett és kell átcsoportosítania az elszámolás és forintosítás végrehajtásához, a szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításához. Mivel esetükben a peres eljárás március 1. után fejeződik be, az elszámolás végső határideje a törvényben foglaltak alapján a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napra módosulhat, a levélküldés azonban ennél hamarabb is megtörténhet - közölték.