Volner: Tapolca hazai pálya a Jobbiknak

A Fidesz és a Jobbik között dől el alapvetően a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választás, ennek a két pártnak a küzdelme lesz meghatározó, a baloldalnak túl sok esélye nincs – mondta Volner János az M1 Ma reggel című műsorában.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese a közvélemény-kutatások eredményére hivatkozva vélekedett így, mint fogalmazott: „fej-fej mellett állunk a Fidesszel, a baloldal nem rúg labdába". Hozzátette: az elmúlt időszakban a kormánypárt amortizálódott, „a Jobbik pedig folyamatosan jött felfelé”. Volner János úgy vélte: a Fidesz amellett, hogy rengeteg szavazót veszített, most sem fog tudni kellőképpen mozgósítani. A felmérések szerint mintegy 400 ezernyi szavazónyi különbség van jelenleg a Fidesz és a Jobbik között, ami azt jelenti, hogy ennyire kevés szavazó még soha nem választotta el a Jobbikot a kormánypárttól – hívta fel a figyelmet. Országos szinten egyértelműen a Jobbik lett a kihívó párt - jelentette ki.

Tapolcán a Jobbik hazai pályán játszik, hiszen a párt itt már adott sikeres polgármestert, ráadásul a környező településeken is óriási a Jobbik iránti szimpátia, jelöltjük pedig, aki hosszú ideje a mentőszolgálatnál dolgozik és a helyi egészségügyi szakszervezet vezetője, köztiszteletben álló személy, aki jó jelölt – folytatta a frakcióvezető-helyettes.

A Jobbik által javasolt etikai kódexről szólva kijelentette: reméli, ahhoz a többi párt is csatlakozik. Az ezt firtató kérdésre Volner János azt mondta: korábban nem egyszer előfordult, hogy cigány szavazókat élelmiszeradományok felkínálásával próbáltak mozgósítani a Fideszhez, illetve a baloldalhoz köthető szervezetek. Szomorú – folytatta –, hogy a Fidesz úgy változtatott a választási törvényen, hogy ez már nem számít törvénytelennek. A fideszesek azt mondták: azért, mert a szegény szavazók megkérték őket, hogy segítsenek nekik a választás napján az urnához járulni – jelentette ki Volner János a Ma reggelben.