Félmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány a szabadkai zsinagóga felújítását

A magyar kormány a korábban ígért összeg ötszörösével, félmilliárd forinttal támogatja a szabadkai zsinagóga belső terének felújítását - közölte Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke pénteken az MTI-vel.

Szabados Róbert emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly márciusi látogatásán megígérte, a magyar kormány 100 millió forintig terjedő összeggel támogatja az épület felújítását. A zsinagóga rossz állapota miatt Budapest úgy döntött, nagyobb összegre - a korábban ígért ötszörösére - lehet szükség, amit Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára közölt a szabadkai zsidó hitközséggel a közelmúltban - ismertette Szabados Róbert.

A zsidó hitközség vezetője szerint a támogatásnak köszönhetően felgyorsulhatnak a munkálatok, és egy, de legfeljebb két éven belül az épület külső és belső felújítása, valamint a zsinagóga udvarának rendbehozása is befejeződhet. Hozzátette: a külső rekonstrukciót a szabadkai önkormányzat támogatta.

A felújítást követően a zsinagóga olyan lesz, mint 1902-es átadásakor - nyomatékosította Szabados Róbert.

A szabadkai zsinagóga épülete 2014. június 10-én, a szecesszió világnapján. Az épület Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján épült, 1902-ben. (MTI-fotó: Molnár Edvárd)

A szabadkai zsinagóga épülete 2014. június 10-én, a szecesszió világnapján. Az épület Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján épült, 1902-ben.
(MTI-fotó: Molnár Edvárd)



A hitközség vezetője korábban azt mondta: a rekonstrukció után az épület megtartja vallási funkcióját, emellett azonban kiállítási térként és idegenforgalmi célpontként is működik majd.

A magyar szecesszió stílusában épült szabadkai zsinagóga épületét Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítész tervezte, az üvegablakok pedig Róth Miksa műhelyében készültek. Az 1970-es években bedőlt az egyik kupolája, és az épület majdnem összedőlt, felújítása azóta is tart.

A szabadkai zsinagóga 1990 óta Szerbia kiemelt jelentőségű műemlékei között szerepel, tavaly májusban Európa hét legveszélyeztetettebb kulturális öröksége közé sorolták az Europa Nostra páneurópai műemlékvédelmi szervezet Bécsben zajló éves közgyűlésén.

Szabadkán a második világháború előtt még mintegy 6000 fős zsidó közösség létezett, mára a helyi zsidóság 250 főre zsugorodott. A zsinagógában legutóbb a 2000-es évek elején tartottak szertartást.