További kormányzati autókat árvereznek el Olaszországban takarékosságból

Hivatali autók újabb csoportjától válik meg az olasz kormány, hogy ezzel is csökkentse a közkiadásokat, a bevételből pedig az államadósságot.

A tavalyi - első - online aukciók után ezúttal 33 hivatali gépkocsi, köztük Alfa Romeók, Fiatok, Lanciák és BMW-k elárverezését jelentette be csütörtökön Matteo Renzi balközép kormánya, a védelmi minisztérium autóflottájából származó első tíz tételt már fel is tették az eBay internetes oldalra.

Az olasz kormány már tavaly áruba bocsátott internetes árverésen 118 felsőkategóriás szolgálati gépkocsit, köztük Maseratikat és Jaguarokat, ezekből 82 kelt el, 702 ezer euró bevételt hozva az államnak. A múlt évben elárverezett kormányzati autók között 35 BMW, 21 Lancia, 15 Alfa Romeo, hat Audi (ebből négy páncélozott), három Subaru és két Jaguar volt.

Mint a dpa megtudta, tavaly három vevő német volt, egyikük egy volt elnököknek fenntartott Audi A8-at vásárolt meg a belügyminisztérium autóparkjából.
Újdonság az is Olaszországban, hogy az eddig csak egy-egy tisztségviselőnek fenntartott szolgálati autókat a jövőben kollégáik is igénybe vehetik hivatali célra, amennyiben éppen nincsenek használatban.