NGM: tízéves rekordot ért el a kiskereskedelmi forgalom

Tavaly tízéves rekordot ért el a kiskereskedelmi forgalom, a tavalyinál magasabb növekedési ütemet utoljára 2004-ben mértek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel, a Központi Statisztikai Hivatal közlését kommentálva.

A KSH csütörtökön közölt második becslésében, az előzetes adatokat megerősítve közölte: tavaly 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest a szezonálisan kiigazított adatok alapján.

A tárca szerint a KSH legfrissebb adatai alátámasztják, hogy a kiskereskedelmi forgalom másfél éve tartó növekedése tartós, ami annak eredménye, hogy egyre több pénz marad az embereknél. A családi adókedvezmények révén például mintegy 197 milliárd forinthoz jutott tavaly csaknem kilencszázezer szülő, valamint a reáljövedelmek is a 3 százalékot meghaladó arányban bővültek. A javuló munkaerő-piaci helyzet, a kedvező inflációs folyamatok és a fogyasztói bizalom magas szintje szintén támogatta a növekedést 2014-ben - fejtette ki a minisztérium.

A közlemény hozzáteszi: a forgalom erősödése a GDP alakulásában is visszatükröződik, az első három negyedévben 1,6 százalékkal nőtt a háztartások fogyasztása 2013 azonos időszakához képest. Az NGM várakozásai szerint a bővülés a következő hónapokban is folytatódni fog, a bankok elszámoltatása és a devizahitelek lezárása pedig további tartalékot képezhet az ágazat növekedésében.