Balog: Méltó megemlékezés és a sebek begyógyítása a cél

A méltó megemlékezést és az évtizedek után is megmaradt sebek begyógyítását nevezte a második világháború után Szovjetunióba hurcoltak emlékévének eseményeit koordináló Gulág Emlékbizottság hétfői alakuló ülésén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a testület elnöke.

Felidézte: 2002 tavaszán a Terror Háza Múzeum megnyitása előtt-után milyen gyászmunka indult el a kommunizmus áldozatai körében, és reményét fejezte ki, hogy hasonló hatása lesz ennek az emlékévnek.

A miniszter felhívta a figyelmet: a második világháború utáni igazságtalanságokról, jogtalanságokról és az általuk okozott szenvedésről négy évtizeden át nem lehetett nyíltan beszélni, sok esetben pedig az áldozatokból tetteseket kreáltak. Most a kormány szándéka értelmében a bizottság megpróbálja elrendezni azt, amit akkor kellett volna - jelentette ki.

Az áldozatok sorsa és élete azt mutatja, hogy a második világháború lezárása nem a dolgok elrendezését jelentette, nem az igazságtalanságok megszüntetését, a borzalmak végét, hanem újabb hazugságokat, újabb szenvedést, újabb igazságtalanságot hozott sokak, számos európai, ezen belül magyar család életébe - mondta Balog Zoltán. Emlékeztetett: a málenkij robotként közismertté vált kényszermunkára hurcolások hetvenedik évfordulóján a kormány folytatja a történelmi megemlékezések sorát, hiszen tavaly az 1944-es év tragédiájára emlékeztek.

Jelezte: a testület feladata lesz javaslatot tenni az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények, események, ismeretterjesztő programok szervezésére, emléktáblák, emlékhelyek, emlékművek létrehozására, dokumentum-, ismeretterjesztő és játékfilmek, könyvek, tudományos feldolgozások, oktatási anyagok, emléktúrák megvalósítására.

A mai Magyarország területéről 200-230 ezer polgári lakost hurcoltak el málenkij robotra, közöttük 150-170 ezer férfit hadifogolyként, 56-60 ezer embert, köztük tömegesen nőket is, német származású internáltként. A korabeli, 172 ezer négyzetkilométeres, több mint 14 millió lakosú országból mintegy 300 ezer civilt vetettek fogságba - idézte fel Balog Zoltán.

Az éhezés, a nélkülözések és a túlhajszolt kényszermunka miatt a deportáltak 30-40 százaléka halt meg, de voltak olyan települések is, ahová a tőlük elhurcoltak több mint 60 százaléka nem érkezett vissza - tette hozzá Balog Zoltán. Az áldozatok többsége jeltelen sírban nyugszik, halálukról a szovjet szervek semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak, sokan pedig idehaza haltak bele kint szerzett betegségekbe - emlékeztetett a miniszter.