Vitanap a megélhetési bevándorlásról a parlamentben

Az eddiginél szigorúbb szabályozást sürgetett Fidesz és a KDNP a megélhetési bevándorlás ellen a mai parlamenti vitanapon. Az MSZP azt mondta: kész minden olyan javaslatról tárgyalni, ami az emberek biztonságát erősíti, de a párt szerint a Fidesz hisztériakeltésre használja a menekülthullámot. A Jobbik a határőrség visszaállítását és a menekültszállók működésének szigorítását szorgalmazza, az LMP pedig úgy véli: a kormány összekeveri a menekülteket az illegális bevándorlókkal.

Az idegenrendészeti őrizet visszaállításával lehetne megelőzni, hogy kevesebb gazdasági menekült érkezzen Magyarországra - mondta a belügyi államtitkár a vitanap kezdetén.

„Abban vagyunk érdekeltek, hogy az Európai Unió ismerje fel a gazdasági migrációban rejlő veszélyt, és tegyen szigorú lépéseket a bevándorlási politika terén, mert a jelenlegi uniós szabályozás gyenge, és visszaélésekre ösztönöz” – fogalmazott Kontrát Károly.

Az MSZP szerint a bevándorlási ügy csak hisztériakeltés és nem lehet összekeverni a menekültügyet a gazdasági bevándorlással.
Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: valódi bevándorlók híján csak a hazánkon átutazni próbáló menekültekre mutogatva hihető el az idegenkultúrájú emberekkel szembeni szabadságharc létjogosultsága.

A Jobbik egyetértett a kormánypártokkal abban, hogy szigorításokra van szükség, mert az ellenzéki párt szerint a menekültáradattal bűnözők is bejutnak az országba.

„A nélkülözést, és üldöztetést átélőket segíteni, támogatni kell, de nem lehet cél, hogy tömegesen telepítésre kerüljenek Magyarországon, nem lehet cél, hogy százezres nagyságrendben évekig itt finanszírozzuk és a magyar adófizetők pénzéből finanszírozzuk az ellátásukat”- mondta Z. Kárpáti Dániel frakcióvezető-helyettes.

Schiffer András, az LMP vezérszónoka arról beszélt, hogy az elmúlt hetek vitáiban összekeveredett a terrorizmus a bevándorlással.

„Ésszerű lenne ebben a vitákban bizonyos fogalmakat helyre tenni. A menekültjog megkülönbözteti világosan a menekülteket, az oltalmazottat és a menedékest. A menekült az, aki vallási okból üldöztetést szenved” – hangsúlyozta a politikus.

Szabó Tímea a PM politikusa szerint a szabályokon már nem kell szigorítani, az Együtt és a DK képviselői nem vettek részt a vitában. Firtl Mátyás, a KDNP vezérszónoka a szigorú szabályozás mellett állt ki.

„A saját határainkat kell védeni azon a bizonyos szerb határszakaszon, amelyikért mi vagyunk felelősek és hangsúlyoznám azt, hogy az államoknak joguk van ahhoz, hogy szabályozzák a migráció mértékét” – mondta.

A Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta: kezdeményezni kell az Európai Uniónál, hogy változtasson a bevándorlókkal kapcsolatos politikán, mert Magyarország nem tudja felvállalni, sem finanszírozni a jelenlegi tranzitország szerepét.

„Sokan vetik a szemünkre, hogy segíteni kell ezeken az embereken, de hogy lehet azokon segíteni, akik azonnal el is mennek, akik nem jóhiszeműen állnak a hatóságokhoz, mert tudván tudva, hogy megszegik a szabályokat, azonnal elmennek” – hangsúlyozta Kósa Lajos.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: szeretnék ha a parlament és a magyar választók minél szélesebb felhatalmazást adnának a kormány tervezett szigorító intézkedéseihez - így az idegenrendészeti őrizetbe vételt ismétel bevezetéséhez, ezért indul a témában az újabb nemzeti konzultáció.