Balog Zoltán: A magyarság jövője a családokban dől el

A kormány igyekszik megtenni mindent a határon túl élő magyar családokért, de ez mit sem ér, ha a családokban nincs magyar szó, mese, ének és szeretet, mert a magyarság jövője a családokban dől el - mondta az emberi erőforrások minisztere a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének egész napos rendezvényén, a Parlamentben.

Balog Zoltán a Kárpát-medencei családi napra érkezett mintegy nyolcszáz magyarországi és határon túli magyar előtt felidézte a határon túli magyarokat érintő eddigi kormányzati lépéseket, közöttük az állampolgárság visszaadását és a magyar nyelv tanulásához, a magyar iskolába járáshoz nyújtott támogatásokat.

A miniszter azt is mondta, hogy az autópályákat meg akarják építeni az országhatárig a kormányzati ciklus végéig. Balog Zoltán a sok száz kilométeres távolság ellenére lélekben mégis közel élő magyar közösségek összefogásának fontosságát hangsúlyozta. Szavai szerint olyan világban élünk "ahol, ha nem fogjuk erősen azt, ami a miénk, akkor elveszik tőlünk, jön a globális szél és kifújja a kezünkből". Hozzátette: nemcsak megtartani, hanem gyarapítani is kell, ami a miénk.

Balog Zoltán a Parlament főlépcsőjén tartott köszöntőjében a Kárpát-medence különböző területeiről összesereglett családok, köztük sok fiatal és gyerek előtt arról beszélt, otthon érezhetik magukat az épületben, hiszen a magyar Országgyűlés épületét az ő nagyapáik, dédapáik, magyar mesteremberek építették egyebek mellett erdélyi, kárpátaljai, felvidéki fákból, kövekből, ércekből.



Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a családi napra érkezőket a Felsőházi-teremben köszöntötte, és azt hangoztatta, a Kárpát-medencei magyar családok mindig számíthatnak a kormány segítségére. Az államtitkár megfogalmazása szerint a nemzetpolitika magában, tehát család- és népesedéspolitika nélkül olyan, mint az autó motor nélkül, vagy az emberi test szív nélkül, azaz életképtelen.

A kedvezőtlen demográfiai folyamatokra utalva emlékeztetett arra, hogy nem születik annyi gyerek a Kárpát-medence egészében, ahány a nemzet létszámbeli megerősödéséhez szükséges lenne, és a kivándorlás, az elöregedés és az asszimiláció is gyengíti a nemzetet. Hozzátette azonban, ő mégsem pesszimista, mert gyakran látnak "csodákat"; olyan határon túli aktív és lelkes magyar családokat és közösségeket, amelyekért érdemes tenniük.

Azt hangoztatta, a gyermekvállalás nem csak egyéni és nem is csak magyarországi, hanem nemzetstratégiai ügy, a kormány ezért ösztönzi különböző intézkedésekkel, támogatásokkal, hogy a fiatal házasok tervezett gyermekei megszülessenek. Biztató eredménynek mondta a házasságkötések számának növekedését, a válások számának csökkenését, valamint azt, hogy a családok több gyermeket vállalnak.

A kormány - határon túli magyar családokkal szembeni - felelősségének nevezte anyagi és a lelki támogatásukat, megerősítésüket. Úgy fogalmazott, erős, sikeres családpolitikát akkor lehet elérni, ha összefognak egymással a civil szervezetek, az egyházak és a kormány.

Novák Katalin úgy vélte, egy erős össznemzeti családpolitikához szükség van a határon túli civil és egyházi szervezetekre is, mert ezek fontos szerepet játszanak a magyar közösségek egyben tartásában, megerősítésében.

A 15 éve működő Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének jelenleg 58 családszervezet a tagja. A családlánc mozgalom szervezeteivel együtt mintegy 30 ezer magyar családot képviselnek az anyaországban, Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken - áll a rendezvényen kiosztott sajtóanyagban.

A szombati rendezvény kiemelt médiapartnere a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a közszolgálati média a nap folyamán több alkalommal is élő adásban számol be a programokról. A Parlament folyosóin és termeiben egész nap különféle csoportos játékok, kézműves foglalkozások, családi programok és táncház várja a gyerekeket és szüleiket.