Húsz éve működik a Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján

Hálaadó szentmisével és konferenciával emlékeztek meg kedden Beregszászon a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat megalakulásának 20. évfordulójáról, különös tekintettel azokra az új kihívásokra, amelyekkel a kelet-ukrajnai háború és a lakosság gyorsan romló szociális helyzete következtében kell szembenéznie a segélyszervezetnek Kárpátalján.

A Máltai Szeretetszolgálat két évtizedes kárpátaljai tevékenységét ismertető előadásában Makuk János, a szeretetszolgálat beregszászi járási szervezetének elnöke elmondta: amikor 1995. február 10-én Beregszászon megalakult a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete, nagyon rossz volt a szociális helyzet Kárpátalján, rendszeresek voltak az áramszünetek, a tanárok, közalkalmazottak nem kaptak fizetést. Most ismét hasonló helyzet kezd kialakulni Ukrajnában, hiszen a tanárok fizetése például jelenleg - átszámítva - alig éri el a 30 ezer forintot, miközben az ország keleti részében harcok dúlnak - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az első nagy kihívással a máltaiak beregszászi járási szervezetének az 1998-as pusztító tiszai árvíz során kellett szembenéznie, s akkor a szeretetszolgálat több száz olyan magyar családon segített, amelyeknek az ár elvitte az otthonát, segélyszállítmányokkal megrakott kamionok százait juttatta célba, valamint részt vett az újjáépítésben is. A következő, hasonló nagyságrendű válsághelyzet alig három évvel később, 2001-ben következett be, amikor újabb áradás sújtotta Kárpátalját, és a Máltai Szeretetszolgálatnak akkor is sikerült helytállnia a segélyezést és az újjáépítést illetően - fogalmazott.

A Máltai Szeretetszolgálat időszerű feladatairól szólva Makuk hangsúlyozta, hogy a Kárpátaljától ezer kilométernyire dúló háború jelentős mértékben rányomja bélyegét a kárpátaljai emberek mindennapjaira. A háborús konfliktus következményeként Kárpátalján is megjelentek a kelet-ukrajnai menekültek és a harcok sebesültjei - folytatta, megjegyezve, hogy a szeretetszolgálat humanitárius segélyt nyújt a menekülteknek, és gyógyászati eszközökkel látja el a frontról érkező sebesülteket.

Elmondása szerint egy éve, az ukrán válság kezdetén megkereste a Máltai Szeretetszolgálat vezetőit, akikkel közösen arra a következtetésre jutottak, hogy Ukrajnára humanitárius és szociális katasztrófa várhat, ezért már akkor elkezdték létrehozni a gyógyászati és egyéb eszközökből álló készleteket.

Makuk János úgy vélte, Ukrajnában elhúzódó válságra kell felkészülni, és a szeretetszolgálat működését is ennek megfelelően kell alakítani a jövőben. A konferencia keretében kitüntetéseket nyújtották át a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek.