Eurovíziós Dalfesztivál: Ausztrália is indul a megmérettetésen

Idén első alkalommal tiszteletbeli versenyzőként Ausztrália is részt vesz az Eurovíziós Dalfesztiválon; a hatvanadik, jubileumi versenyen Bécsben az ausztrál énekes egyenesen a döntőbe kerülve mérkőzhet meg az európai országok előadóival.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és az ORF osztrák közszolgálati televízió kezdeményezésére idén egyszeri kivételként az SBS ausztrál köztévé saját énekest vagy zenekart küldhet a május 23-i döntőre, a két elődöntőn tehát nem kell megmérkőznie. Mint minden egyéb országnak, Ausztráliának is március 16-ig kell megneveznie indulóját, és a további 39 résztvevő országból is lehet majd szavazni az ausztrál produkcióra.

Az időeltolódás ellenére az ausztrál rajongóknak is meglesz a lehetőségük a szavazásra, a Bécsben szombat este zajló verseny ideje alatt Ausztráliában vasárnap reggel lesz. Ausztráliában 1974 óta minden évben nagy érdeklődéssel követik a dalversenyt az ottani rajongók, eddig azonban nem vehettek részt aktívan a fesztiválon.

Arra viszont nincs esély, hogy esetleges ausztrál győzelem esetén a 2016-os versenyt Ausztráliában rendezzék meg, a dalfesztivált ugyanis ebben az esetben is egy egyelőre meg nem határozott európai városban tartják, viszont győzelem esetén a távoli kontinens 2016-ban is küldhetne résztvevőt a versenyre.

"Ausztrália részvétele által partnereinkkel, az EBU-val és SBS-szel sikerült elérnünk, hogy a dalfesztivált 60 éves jubileuma alkalmából új, globális szintre emeljük, és hidat verjünk, amely Európa szívéből indul és átfogja az egész világot" - fogalmazott Alexander Wrabetz, az ORF vezérigazgatója az ausztrál részvételt kedden bejelentve.

Idén visszatér a dalfesztivál színpadára Szerbia, Csehország és Ciprus, Ukrajna azonban lemondott a lehetőségről, így a tavalyi koppenhágai versenyhez képest kettővel több országnak lesz esélye a győzelemre.

2014-ben Conchita Wurst, Ausztria versenyzője Rise Like A Phoenix című dalával érdemelte ki a győzelmet, és ezzel hazája fővárosa számára a következő Eurovíziós Dalverseny megrendezésének lehetőségét.

Az idei magyar indulóról A Dal című, az M1 és a Duna World csatornán élőben televíziós versenyben döntenek. A február 28-i döntőben derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a májusi bécsi nemzetközi megmérettetésen.

A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.