Cserélgetik a vezérszerepet a vándormadarak

Egy nemzetközi kutatócsapat eredményei szerint a V formációban repülés a madaraknál a vezérnek a legnehezebb, ezért a vándorló fajok egyedei felváltva töltik be ezt a szerepet, így egyikük sem merül ki.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint a felfedezés az első meggyőző bizonyíték a kölcsönös segítségnyújtásra madaraknál.

A kutatás 14 tarvarjú (Geronticus eremita) megfigyelésén alapszik, amely az ausztriai Salzburgból vándorolt az olaszországi Orbetellóba. Mindegyikük kapott egy adatgyűjtő készüléket, amely lehetővé tette annak nyomon követését, hogy milyen szerepet töltöttek be a V formációban. Kiderült, igen gyakran változtatják helyüket a rajban.

Az eredmények szerint körülbelül ugyanannyi időt töltenek az egy társuk szárnycsapkodása generálta függőleges légáramlat kiaknázásával, mint a raj vezetésével.

Tarvarjak. (Fotó: AFP)

Tarvarjak. (Fotó: AFP)



Úgy vélik, az együttműködés eme magas szintje túlélési kényszerből született meg. Mivel a vándorlás kockázatos - egyes kutatások szerint a fiatal madarak több mint egyharmada első útján belepusztul a kimerültségbe -, azok az egyedek, amelyek megtanulnak formációban repülni és pozíciójukat energiamegtakarításért rendszeresen változtatni, energiaköltségek tekintetében „ingyen repülhetnek” a társaik keltette légáramok kihasználásával. 

„Vizsgálatunk arról tanúskodik, hogy a kölcsönös kooperatív magatartás építőkövei igen egyszerűek lehetnek: a tarvarjak gyakran párokban repülnek, az egyik a vezér, a másik a ’szárnysegéd’, amely kihasználja a vezér szárnycsapkodása keltette függőleges légáramlatot - mondja Bernhard Voelkl, a vizsgálat vezetője. Kiderült, hogy eme párokban az egyedek váltogatják pozíciójukat, pontosan összehangolva az energiaigényes vezérpozícióban eltöltött időt az energiaspóroló követő pozícióéval.

Nagyobb rajok esetén is fennáll ez a filozófia, potyázókat - a háttérben vitorlázókat és vezérszerepet soha nem felöltőket - nem is lehet megfigyelni körükben. Hozzátette, meglepő módon nem is találtak bizonyítékot eme madárrajokban bárminemű csalásra.