Moldvai és gyimesi hagyományőrzők közreműködésével rendezik meg a Csángó Bált

Jövő szombaton rendezik a fővárosban a Csángó Bált, az idei rendezvény színpadi műsorán moldvai és gyimesi hagyományőrzők közreműködésével "babalátogatóba" invitálják a nézőket. A bált Áder János köztársasági elnök nyitja meg.

A szervezők MTI-hez eljuttatott tájékoztatójukban felidézték, hogy a tavalyi csángó bál színpadi műsora moldvai és gyimesi vendégek közreműködésével csángó lakodalmas szokásokkal ismertette meg a Petőfi Csarnok közönségét. Az akkori lelkes fogadtatás arra késztette a rendezőket, hogy az idei csángó bál színpadi műsorán folytassák a nagysikerű kezdeményezést, és ismét Gyimesből és Moldvából érkező vendégekkel mutassák be a tájegység gazdag népszokásait. Ezúttal a fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár "babalátóba" invitálja a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárják a közönség elé a csángó "radina" gazdag hagyományát. A "babalátóba" érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt visznek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálja a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződik - olvasható a programismertetőben.

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezésre kerülő XIX. Csángó Bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködik Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellép Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.

A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik. Kiállításukon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthetik meg, valamint bemutatják Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításukon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatják a vendégek.

A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében.

A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.