Minden negyedik szórakozóhely veszélyes

593 ellenőrzésből 149 helyiségben találtak valamilyen hiányosságot.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: 593 ellenőrzésből 149 helyiségben találtak valamilyen hiányosságot. Ilyenkor azt vizsgálják, hogy a szórakozóhely befogadóképessége, a létszám a dokumentációknak megfelelően alakul–e, a legfontosabb pedig,  hogy a vészkijáratok megfelelően vannak-e jelölve és nyithatóak-e bárki által, ha baj van.

Mint mondta, olyan helyszínekre is elmennek, melyek csak idényjelleggel vannak nyitva.

A legkritikusabb probléma, hogy túl sokan tartózkodnak egy adott helyiségében, ez a 149 esetből mindössze kettőre vonatkozott, azokon azonban a legsúlyosabb szankcióval sújtották a rendezőket, az épp ott zajló rendezvényt megszüntették - ilyenkor legalább 24 órán át nem nyithat ki a helyszín - húzta alá Hajdu Márton.

Az esetekkel kapcsolatban elmondta: adódtak dokumentációs hiányosságok, és volt olyan is, hogy a korábbi vizsgálatnál megállapított elmaradást még mindig nem javítottak ki vagy a vészkijáratokat eltorlaszolták, illetve nem voltak kellőképpen megvilágítva – húzta alá a szóvivő.

A tűzvédelmi berendezések és szabályzatok áttekintése mellett az elektromos hálózatot is vizsgálják az ellenőrzések során, hiszen egy villanyáram kiváltotta tűz igencsak nagy problémát okozhat – emelte ki Hajdu Márton.