Elhunyt Richard von Weizsäcker volt német államfő

Elhunyt szombaton Richard von Weizsäcker volt német államfő - jelentette a dpa hírügynökség a család környezetéből származó értesülésekre hivatkozva.

A 94 éves korában elhunyt konzervatív politikus az egykori Nyugat-Németország hatodik, és az újraegyesített Németország első államfője volt, 1984 és 1994 között töltötte be a szövetségi elnöki tisztséget.

Elhunyt Richard von Weizsäcker volt német államfő


Richard von Weizsäcker elsősorban a második világháborús német kapituláció 40. évfordulója alkalmából, 1985 május 8-án a Bundestagban, a német törvényhozás alsóházában elmondott beszédéről ismert, amelyben az addigi vezető német politikusok közül a leginkább egyértelműen mondta ki, hogy Németországnak és a németeknek meg kell birkózni a náci múlt örökségével.