Államcsínnyel vádolják a macedón ellenzék vezetőjét

A macedón rendőrség azzal vádolta meg a fő ellenzéki párt vezetőjét szombaton, hogy egy külföldi titkosszolgálattal együttműködve meg akarta dönteni a kormányt.

Zoran Zaev, a baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnöke visszautasította a vádakat, és azt mondta, a hatóságok az ellene indított eljárással azt próbálják megakadályozni, hogy bizonyítékokat hozzon nyilvánosságra a kormányzat által elkövetett bűncselekményekről.

Zaevet szombaton kihallgatták és bevonták útlevelét, de egyelőre szabad lábon védekezhet. Ugyanakkor az ügyben három további embert őrizetbe vettek, köztük a macedón titkosszolgálat volt elnökét és feleségét. Hivatalosan "a legfelsőbb államhatalmi szervek képviselői elleni erőszakkal" vádolják őket. A belügyminisztérium szerint a rendőrségi fellépéssel "megakadályoztak egy, az alkotmányos rendet veszélyeztető és a polgárok akaratával ellentétes antidemokratikus hatalomátvételt".

Nikola Gruevszki konzervatív miniszterelnök azt állította, politikai ellenfele azzal zsarolta meg, hogy a kormányát besározó, külföldi titkosszolgálatok által rögzített hangfelvételeket hoz nyilvánosságra.

Zaev mindenesetre közölte, hogy még letartóztatásával se tudnák megakadályozni az által birtokolt bizonyítékok közzétételét. Zaev pártja a tavaly áprilisi választások óta bojkottálja a parlamenti üléseket, mert szerinte nem volt tisztességes a választás. A 123 fős törvényhozásban 34 mandátumot birtokló SDSM szerint a választáson súlyos szabálytalanságok történtek, "a kormány manipulálta, megfenyegette, megzsarolta a választókat, és tömegesen szavazatokat vásárolt".