Tovább bővülhetnek a magyar-lengyel gazdasági kapcsolatok

Adottak a politikai keretek ahhoz, hogy tovább bővüljenek a magyar-lengyel kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok - mondta az MTI-nek Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár pénteken, miután a gazdasági együttműködés fejlesztési lehetőségeiről, az energiabiztonságról tárgyalt Varsóban és Krakkóban.

Szabó László kiemelte: 2003-2013 között megháromszorozódott a magyar-lengyel kereskedelmi forgalom. A magyar és a lengyel cégek is érdeklődnek az együttműködési lehetőségek iránt, ezt igazolták tapasztalatai a látogatása során megrendezett varsói és krakkói üzleti fórumon is. Problémának nevezte, hogy a forgalom nem teljesen kiegyensúlyozott, a magyar-lengyel kereskedelmi mérleg némi deficitet mutat.

Kiemelte, hogy Magyarországról kétszer annyi tőke érkezett Lengyelországba, mint onnan Magyarországra. Szavai szerint e téren kiemelkednek a Mol, illetve a Slovnaft jelenléte, és a Trigránit és a Futureal csoportot ingatlanbefektetései.

Szabó László elmondta: a lengyel partnerek örömmel nyugtázták, hogy újból elindult Magyarországról a gázszállítás Ukrajna felé. Mint mondta, a térség energiabiztonságának fontos része az épülő észak-déli energiafolyosó, a projektben vállalt magyar rész kiváltotta a lengyel partnerek elismerését, és egyetértés volt abban, hogy azt folytatni kell. ,,Magyarországon a részünket megtettük - a szlovák-magyar interkonnektor elkészült, várunk a horvát partnerekre, mindenekelőtt arra, hogy befejezzék az adria-tenegerparti LNG-terminál megépítését" - fejtette ki Szabó László.

Partneterei arról tájékoztatták: az energiafolyosó 2015-ben befejezendő északi kikötőjét a Balti-tenger partján fekvő Swinoujscie-ben határidő előtt szeretnének befejezni. ,,A lengyelek bíznak abban, megépítése után jobb tárgyalási pozícióba kerülnek Oroszországgal" - tette hozzá.

Az államtitkár szólt arról is: Krakkóban meglátogatta Európa egyik legmodernebb atomfizikai protonterápia központját. Jó lenne uniós támogatással a modern onkológiai terápiát Magyarországon is elérhetővé tenni, ezzel akár a környező országok magyarlakta területeit is lehetne ellátni - tette hozzá.

A varsói magyar külképviselet tájékoztatása szerint az előzetes adatok alapján 2014-ben a magyar-lengyel áruforgalom összértéke meghaladta a 7 milliárd eurót.

A központi Statisztikai Hivatal (KSH) adati szerint Lengyelország Magyarország hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere volt 2013-ban. A teljes áruforgalom 2012-höz képest 2013-ban 5 százalékkal, 6,775 milliárd euróra nőtt, a behozatal 5,8 százalékkal, a kivitel 4,1 százalékkal volt magasabb.