Több mint 10 ezer hektár került állami tulajdonba

A nemzeti parkok és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet földvásárlásai (NFA) nyomán - írja a Napi Gazdaság.

Tavaly 1,45 milliárd forintot kaptak a nemzeti parkok a védettségi szint helyreállításához szükséges földvásárlásokra, ezt 2015. május 31-ig jogosultak felhasználni és ebből várhatóan 1250 hektárt tudnak állami tulajdonba venni - közölte a lappal a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Az újság pénteki cikke szerint emellett négy nemzeti park a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől átcsoportosítással további 700 millió forintot kapott, amiből várhatóan további 775 hektárt tudnak állami tulajdonba venni, szintén május végéig. Az idei költségvetésben erre a célra egymilliárd forintot különítettek el.

Az NFA törvényben rögzített elővásárlási jogával élve tavaly 1075,6 hektárt vett állami tulajdonba, összesen valamivel több mint 1,2 milliárd forint felhasználásával. A szervezetnek idén 2,5 milliárd forint áll rendelkezésére elővásárlási jog alapján történő földvásárlásra. A kormány döntései nyomán 2010 és 2014 között a nemzeti parkok összesen 7810 hektár védett természeti területnek minősülő földet vettek vagy sajátítottak ki az állam javára, ebből 2242 hektárt Vas megye területén, kifejezetten zsebszerződésgyanúsnak ítélhető földhasználati viszonyokat felszámolva. Ezt a lap szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter közölte képviselői kérdésre válaszolva. A miniszteri válasz szerint jelenleg is több kisajátítási eljárás van folyamatban osztrák tulajdonosokkal szemben.

Az NFA az elmúlt három évben összesen 148 esetben élt törvény adta elővásárlási jogával, ezekben az esetekben összesen 2913 hektár föld került állami tulajdonba. A nemzeti parkok és a földalap több mint 10 ezer hektárt érintő földvásárlásai zömében a spekulatív, illetve a külföldiek földszerzését voltak hivatva megakadályozni - írja a Napi Gazdaság.