Hurokkal fogtak őzet a kesznyéteni erdőben

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a kesznyéteni erdőben hurkokkal ejtett csapdába őzeket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dobi Tamás tájékoztatása szerint lakossági bejelentés alapján fogták el a tiszaújvárosi rendőrkapitányság munkatársai a férfit. A nyomozás adatai szerint az 51 éves V. Ernő az elmúlt napokban az általa korábban kihelyezett hurokkal fogott el több őzet. Az illegálisan, tiltott vadászati eszközzel és módon megölt állatokat a férfi hazavitte, majd otthon feldolgozta. A férfinél tartott házkutatáson a rendőrség több kilogramm vadhúst, illetve a hurok készítéséhez szükséges fémhuzalokat foglalt le.

A tiszaújvárosi rendőrkapitányság orvvadászat és állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a tettét beismerő gyanúsítottal szemben - jegyezte meg Dobi Tamás.