Fidesz: a szocialisták az olcsóbb autózás ellen tüntetnek

Az olcsóbb autózás ellen tüntettek a szocialisták - közölte a Fidesz pénteken Tóbiás József nyilatkozatára reagálva.

A szocialista pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy az MSZP igazságtalannak, aránytalannak tartja az útdíjrendszert,  mert az eddig ingyenesen használt utakért fizetni kell a fővárosban és a Pest megyében élőknek, illetve azért is igazságtalan, mert a Pest megyeiek aránytalanul többet fizetnek, mint a más megyében élők. A párt pénteken több megyében is tüntetést szervezett az új útdíjrendszer ellen.

A Fidesz-frakció reagálásban az áll, hogy az új útdíjrendszerben az autósok 70 százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot, így akár több tízezer forintot spórolhatnak meg évente, még az újonnan fizetőssé vált szakaszokat beszámítva is.

A változások elősegítették, hogy olcsóbban és többen tudják igénybe venni az autópályákat és autóutakat, hiszen kétszer annyian vásároltak autópálya-matricát januárban, mint az előző év azonos időszakában - tették hozzá.

"A próbaüzemmel járó kisebb problémák ellenére az autósok többsége már elfogadta az átalakítást, mert tapasztalja annak egyértelmű anyagi előnyeit" - írta a párt sajtóosztálya.