A nőkre is kiterjesztették a sorkatonai szolgálatot Észak-Koreában

Az 1990-es évek éhínségei miatt mára nincs elég besorozható fiatal férfi az országban.

A nőkre is kiterjesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot Észak-Korea januártól, mivel az 1990-es évek éhínségei miatt mára nincs elég besorozható fiatal férfi az országban - jelentette a DailyNK szöuli hírportál észak-koreai forrásokra hivatkozva.

A lépés értelmében a 17 és 20 év közötti nőknek 23 éves korukig, azaz a besorozáskori életkoruktól függően 3-6 évig kell szolgálniuk. Az észak-koreai hadsereg egymillió fősre becsült állományának már eddig is nagyjából ötödét adták a nők, de idáig önkéntesen jelentkezhettek a hadseregbe. A férfiak számára egyébként tíz év a kötelező sorkatonai szolgálat időtartama.

A hírportál forrása szerint az intézkedés hátterében a csecsemőhalandóság és az alacsony születésszám áll, ami az 1994 és 1998 közötti, becslések szerint mintegy 3,5 millió halálos áldozatot követelő éhínségre vezethető vissza. Emiatt ma a szükségesnél jóval kevesebben vannak a besorozható férfiak, és az esetleges katonahiányt a nők behívásával akarja elkerülni a hadsereg vezetése.

Szakértők szerint Észak-Koreában a hadsereg számít a legfontosabb hatalmi központnak, amely nemcsak a főbb belpolitikai döntésekre van alapvető befolyással, hanem az ország gazdaságának jelentős részét is kézben tartja. Egyes kutatók szerint a hadsereg az állami költségvetés negyedét-harmadát is felemészti.