Europe-show az Open Road Festen

Modern fénytechnikával és díszlettel készül a 16. Open Road Festre a Europe, amely 1986-ban megjelent hatalmas slágerével, a Final Countdownnal lett világhírű. A különleges show-hoz a fesztivál nagyszínpadát is át kell alakítani.

"Imádunk Magyarországra jönni, és külön megtiszteltetés, hogy a Harley-Davidsonokról ismert fesztiválon léphetünk fel. Régóta szerelmese vagyok a motorozásnak, az egyik közelmúltban készült klipünk, a Rock the Night is erre épül. Emlékezetes koncertet akarunk adni a Balaton partján" - idézte a szervezők közleménye Joey Tempestet, a zenekar énekesét.

A csapat tavaly a Fehérvári zenei napokon (Fezen) lépett fel.

A Europe 1979-ben alakult Stockholmban Force néven, majd három évvel később, már Europe néven, négyezer együttest megelőzve megnyert egy svéd tehetségkutató versenyt. A nemzetközi kiugrást a harmadik album, az 1986-ban kiadott The Final Countdown című anyag hozta meg, amelynek címadó dala óriási siker lett világszerte. Joey Tempest szerint karrierjük során csak egyszer vetődött fel, hogy kihagyják a számot egy koncerten, ám azt a fellépést egy hatalmas vihar elmosta. Ezt égi jelnek vették, azóta nincs Europe-koncert a The Final Countdown nélkül.

A heavy metalt, hard rockot és glam metalt ötvöző Europe Joey Tempest énekes és John Norum gitáros vezetésével elképesztő magasságokba emelkedett: a The Final Countdown 25 ország slágerlistáját vezette, a csapat a nyolcvanas-kilencvenes években több mint húszmillió albumot adott el, és újabb slágereket (Carrie, Cherokee) gyártott.

A nagy sikereket 1992-től hétéves szünet követte, majd 1999. január 1-jén Stockholmban léptek fel újra. Az újabb aktív évek 2003-tól következtek, négy újabb stúdióalbummal és közös bulikkal például a Deep Purple-lel és a Whitesnake-kel. A legutóbbi lemez 2012-ben jelent meg Bag of Bones címmel Kevin Shirley produceri felügyeletével; ő korábban a Led Zeppelinnel, az Iron Maidennel, a Dream Theaterrel vagy a Himmel is dolgozott.

A Europe-ban Tempest és Norum mellett John Leven játszik basszusgitáron, Ian Haugland dobol, Mic Michaeli pedig a billentyűs hangszereket szólaltatja meg. A csapat az utolsó simításokat végzi War of Kings című új (immár tizedik) albumán, amely március 2-án jelenik meg világszerte.