Egyre nagyobb gond az illegális migráció a Homokhátságon

Egyre nagyobb gondot jelent az illegális migráció a Homokhátságon, a naponta érkező több száz határsértő egészségügyi és közbiztonsági kockázatokat jelent - jelentette ki Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere a határ menti kisvárosban.

Nógrádi Zoltán a térség polgármestereivel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2014-ben a Homokhátságon több mint 30 ezer menekültet fogtak el, januárban pedig tovább nőtt a számuk.

Míg korábban a zöldhatáron keresztül érkezők jobbára elkerülték a belterületeket, az utóbbi időszakban megjelennek a települések központjában is. Gyakran mennek be a tanyák, házak udvarára, zörgetnek be éjszakánként, ami az emberekben nagy aggodalmat szül és konfliktushelyzetet teremt - hangsúlyozta.

A polgárőrség és a rendészet megfeszített munkával igyekszik kezelni a helyzetet, segíteni a határrendészek munkáját, de a növekvő terhelés meghaladja a teljesítőképességüket. Mindez az önkormányzatok számára is jelentős, elsősorban településüzemeltetési költségeket jelent, például naponta egy köbméternyi ruhát dobálnak el az érkezők, miután átlépték a magyar-szerb zöldhatárt - közölte.

Illegális migráció a Homokhátságon


Az önkormányzatok egyszeri, csaknem 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak a Belügyminisztériumtól az illegális migrációhoz kapcsolódó többletköltségek finanszírozására - ismertette Nógrádi Zoltán. Hangsúlyozta: azt várják a magyar kormánytól, hogy politikai és közjogi megoldást találjon a helyzetre, hiszen a tendencia azt mutatja, idén tavalyhoz képest is több tízezerrel nőhet a határsértők száma.

Toroczkai László (Jobbik), Ásotthalom polgármestere úgy fogalmazott, hogy humanitárius katasztrófa fenyeget. Hetente előfordul, hogy a mentőknek, az orvosoknak csecsemőket, kisgyerekeket kell megmenteniük a kihűléstől. A politikus szerint a határsértők többségét kitevő koszovói állampolgárok esetében üzleti alapon szervezett illegális bevándorlásról van szó, amelyért a szerb fél is felelős. Előfordul, hogy autóbuszokkal érkeznek a határ túlsó oldalára a több tíz emberből csoportok - mondta.