Nógrádi: A magyar-német kapcsolatokban napfényes időszak van

A magyar-német kapcsolatok hosszú évtizedek óta kiválóak, és most teljesen új léptékkel haladnak felfelé. Magyarország stratégiai partnere Németország, amely pedig nagyon sok kérdésben szeretné Magyarországot megnyerni mint partnert – közölte Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Nógrádi György azt mondta: a német lakosság egyre nagyobb szelete vallja azt, hogy elegük van a bevándorlókból, mert a két kultúrát nem lehet összehozni. Angela Merkel közölte, hogy Németországban a német társadalomnak és kultúrának az iszlám a része, ezt a lakosság 48 százaléka is így látja, 48 százaléka azonban nem. A tartományi miniszterelnök is a nem mellett voksolt a kérdésben, és azt mondta: az iszlám élhet itt mint vallás, de nem a társadalom része.

A magyar-német kapcsolatok hosszú évtizedek óta kiválóak, jelenleg pedig teljesen új léptékkel haladnak felfelé. Magyarország stratégiai partnere Németország, amely pedig nagyon sok kérdésben szeretné Magyarországot megnyerni mint partnert – közölte Nógrádi György. A két ország sok mindent hasonlóan lát, a magyar-német kapcsolatokban jelenleg napfényes időszak van – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Juncker és Merkel között az unió bővítésével kapcsolatban némi nézeteltérés figyelhető meg, Nógrádi György azt mondta: ez egy stratégiai ütközés, és "mindkét félnek valahol igaza van". Juncker úgy látja, Európa megtelt. Merkel szerint azonban nem létezik Európa a Balkán nélkül, ezért fel kell venni a balkáni államokat, amelyek Európa szerves részei – a német cél tehát a bővítés a Balkán irányába. Magyar nemzeti érdek, hogy határaink mentén biztonság legyen, vagyis hogy ezeket az államokat bevonjuk az EU-ba – közölte Nógrádi György.

Az ukrán válsággal kapcsolatban a biztonságpolitikai szakértő hangoztatta: mindkét oldalon vannak szélsőséges erők, a szeparatistáknál és az ukránoknál is. A német koncepció az, hogy a válságnak nincsen katonai megoldása. Politikai megoldás, tárgyalás kell, és nincs szükség újabb szankciókra – jelentette ki Nógrádi György.