Nem változtatott az alapkamaton a Fed

A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbank rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC).

A testület minden tagja a kamat szinten tartása mellett szavazott. Ez volt az első egyhangú szavazás tavaly június óta.

A döntés indoklásában a Fed megismételte a decemberi kamatdöntő ülésen alkalmazott szóhasználatát, miszerint "türelmet gyakorol a monetáris politika normalizálásában" azaz kamatemelések megkezdésében.

A Fed a tavaly októberben lezárt harmadik mennyiségi monetáris lazító (QE3) programot követően a monetáris politikai váltásra vonatkozó szóhasználatot a decemberi ülésen változtatta meg a makrogazdasági küszöbszámok elérését követően is "huzamos ideig" követett alacsonykamat politikáról a "türelmes" váltásra.

Janet Yellen Fed-elnök a decemberi ülést követően egy sajtókonferencián a "türelmes" kifejezésnek a "legalább két kamatdöntő ülés" megfogalmazással adott közelebbi értelmet. Egyes Fed-illetékesek nyilatkozataiból pedig szakértők azt a következtetést vonták le, hogy az első kamatemelő lépés valamikor június és szeptember között lehet.

A megfogalmazásnak ez az értelmezése a mostani ülést követően sem változott.

A mostani indoklásban a Fed rámutatott a gazdasági növekedés szilárd lendületére, a foglalkoztatás erőteljes javulására és a munkanélküliségi ráta csökkenésére. Az infláció tovább csökkent és átmenetileg még csökkenni is fog a Fed megállapítása szerint, azonban középtávon a foglalkoztatás javulásával párhuzamosan emelkedésnek indul. Az alacsony energiaárak ebből a szempontból csak időleges hatást fejtenek ki - hangsúlyozta Fed a kamatdöntést követően kiadott közleménye.

A dokumentum megszövegezése alapján a Fed bizakodóbbá vált a foglalkoztatási helyzet és a gazdasági növekedési kilátások megítélésben. A mostani megfogalmazás a gazdasági növekedésre a "szilárd" kifejezést alkalmazta, a decemberi pedig a "mérsékeltet". A foglakoztatás a Fed megítélésében most "erősen" javult, míg decemberben "szilárd" mértékben.

Az infláció jellemzésére most használt kifejezések némi aggodalmat tükröznek az energiaárak csökkenése miatt. A decemberi megszövegezés nem tartalmazta az infláció átmeneti ideig tartó további csökkenésére vonatkozó megfogalmazást, csak azt, hogy a foglalkoztatási helyzet javulásával párhuzamosan fokozatos emelkedése várható.