Készültség a Közép-Tisza vidékén az elöntések miatt

A január eddig eltelt időszakában lehullott csapadék és a tavalyi vízbő esztendő miatt a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) valamennyi belvízvédelmi szakaszán készültséget tartanak fenn, a veszélyeztetett területeken több mint 110 ember vesz részt az elöntések elleni védekezésben - közölte Békési István, a Kötivizig védelemvezető-helyettese az MTI-vel.

A szakember tájékoztatása szerint jelenleg a Kötivizig tíz belvízvédelmi szakaszából nyolcban másodfokú, kettőben pedig - Kisköre és Heves térségében - elsőfokú készültség van érvényben. Az igazgatóság területén összesen több mint 28 ezer hektárt borít belvíz, ebből Jász-Nagykun-Szolnok megyében 23 ezer 250 hektárt. Heves megyében kereken kétezer, Pest megyében 1800, Bács-Kiskunban 700, Csongrád megyében pedig 250 hektár az elöntött terület nagysága.

Békési István hozzátette: a Közép-Tisza vidékére januárban átlagosan 48 milliméter csapadék hullott, ez a mennyiség már most, négy nappal a hónap vége előtt meghaladja a sokéves havi átlagot. Az 1963 óta végzett méréseik szerint 2014 a negyedik legcsapadékosabb évnek bizonyult, és ez a vízbőség az adatok alapján januárban is folytatódik. A talajok telítetté váltak, a befogadóknál lévő torkolati zsilipeket le kellett zárni, a csatornákban összegyülemlő víz pedig indokolta a szivattyútelepek beindítását.

A Kötivizig pillanatnyilag 50 stabil szivattyútelepet üzemeltet, amelyek együttesen az elmúlt 24 óra alatt 2,6 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Ezen kívül 5 mobil szivattyú is dolgozik, amellyel napi 76 ezer köbméter víztől mentesítették a mezőgazdasági hasznosítású földeket. A védekezésben az igazgatóság 113 munkatársa vesz részt, zömében gépészek. A szivattyúzás mellett a belvízzel elöntött, veszélyeztetett területeken vízkormányzási feladatokat is végeznek, valamint megszüntetik a vízfolyási akadályokat, illetve segítséget nyújtanak önkormányzatoknak.

A jelentős területi elöntés ellenére egyelőre belterületet nem veszélyeztet a belvíz. Vízügyi információk szerint az önkormányzatok közül Jászalsószentgyörgy rendelt el belvízvédelmi fokozatot, január 26-a óta másodfokú a készültség a településen.