Újfent megszavazták a települési adót Balmazújvárosban

Balmazújváros képviselő-testülete megerősítette korábbi rendeletét, amelyben január 1-jétől aranykoronánként évi 300 forint települési adót vetett ki a földekre - közölte a város polgármestere a döntés után az MTI-vel.

Veres Margit elmondta: a témát azért tűzték ismét napirendre, mert a gazdák a múlt héten demonstráción tiltakoztak a települési adó ellen, a mérséklését kérték. Az önkormányzati képviselők többsége elutasította a csökkentésre vonatkozó indítványt, a jelen levő 12-ből 10-en szavaztak az eredeti rendeletre - tette hozzá.

Külön határozatban rögzítette a testület, hogy a települési adóból befolyt összeg 20 százalékát a külterületi utak korszerűsítésére fordítják - tette hozzá a polgármester. Csütörtökön fél pályán lezártak négy főutat Balmazújvárosnál az általuk földadónak nevezett helyi adó bevezetése ellen tiltakozó gazdák, nehezményezve, hogy az új adó hektáronként 10 ezer forint többletterhet ró ki rájuk évente.

A települési adó a földtulajdonból származó jövedelem 15-20 százalékát is kiteszi - mondta Szűcs Gergely, a demonstráció szervezője akkor az MTI-nek. Kifogásolták azt is, hogy az önkormányzat az adót elsősorban a belterületi utak fejlesztésére, nem a dűlők korszerűsítésére akarja fordítani.

Rózsa Péter ismert balmazújvárosi biogazdálkodó szerint "a földadó az első lépés a föld elveszítéséhez". Magyarázatként hozzátette: amelyik gazda nem tudja fizetni, annak a földjére jelzálog kerül, ami később a föld elvesztéséhez vezethet.

Rózsa Péter a szerdai döntés után az MTI-nek elmondta: szerették volna elérni, hogy az adót a felére csökkentsék, és a befolyt összeg felét fordítsák a külterületek fejlesztésére. Felindultan tette hozzá, hogy a képviselő-testületi ülésen személyeskedő vita alakult ki, pénzéhesnek nevezték és haszonelvűséggel vádolták a gazdákat.