Berlinale: a fesztivál igazgatója tiltakozásul hívta meg Panahi filmjét

"Csendes tiltakozásnak" szánta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale igazgatója, hogy meghívta a hazájában rendszerellenes tevékenység miatt szabadságvesztésre ítélt Dzsafar Panahi iráni filmrendező legújabb, Taxi című alkotását a rangos seregszemle versenyprogramjába.

Dieter Kosslick a fesztivál nyitányának közeledtével kijelentette: mindaddig meg fogja hívni Dzsafar Panahit, ameddig az alkotó el nem jöhet. Az iráni rendező négy évvel ezelőtt tagja lett volna a nemzetközi zsűrinek, de az ellene folyó hadjárat miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek. Titokban forgatott filmjeit rendszeresen meghívják a nagy fesztiválokra, Berlin mellett Cannes-ba is, Panahi azonban nem hagyhatja el hazáját. "A Berlinale 1951-es alapítása óta a művészet és a szólás szabadságáért küzd, és síkraszáll a népek közötti békéért" - mondta a fesztiváligazgató a dpa német hírügynökségnek.

A rendezőt az akkori ultrakonzervatív iráni kormány bírálatáért 2010 decemberében hatévi szabadságvesztésre ítélték - házi őrizetbe helyezték - és húsz évre eltiltották hivatásának gyakorlásától, nem hagyhatja el Iránt. Az ítéletet azonban nem hajtják végre maradéktalanul, Panahi ugyanis legalább két filmet is készített a per vége óta. Ezek egyike volt a Parde (Zárt függöny) című, amelyet a 2013-as Berlinalén mutattak be. A film elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét.

Dieter Kosslick emlékeztetett rá, hogy a rendező valamennyire szabadon mozoghat, így készült Taxi című alkotása Teherán utcáin.

Az idei Berlinalét február 5. és 15. között rendezik meg.