Nyomoznak a balmazújvárosi polgármesteri sportcsarnok ügyében

Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és más bűncselekmény miatt folytat eljárást Balmazújváros város polgármesteri hivatalát érintően a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a főügyészség hétfőn az MTI megkeresésére.

A főügyészség a két gyanúsított nevét, munkakörét, illetve a velük közölt gyanúsítás szövegét - a nyomozás érdekeire tekintettel - nem közölte.

Mint írta, a 2013. december 11. napján támasztott gyanúsításokkal szemben mindkét gyanúsított panasszal élt, de a panaszokat a Legfőbb Ügyészség elutasította. A nyomozás határideje 2015. február 22-e.

A Központi Nyomozó Főügyészség a sajtóban megjelent további információkat nem kommentálta, és jelezte: az ügyben további tájékoztatás - a nyomozás érdekeire tekintettel - nem ad.

A Blikk hétfőn számolt be arról, hogy vesztegetés gyanúja miatt hallgatták ki Veres Margitot, Balmazújváros polgármesterét. A lap azt írta: az októberben polgármesterré választott Veres Margit korábban a város jegyzője volt, és a gyanú szerint abban a minőségében követte el a terhére rótt bűncselekményt, amely a városi sportcsarnok 2013-ban befejezett felépítéséhez kötődik.

A lap azt írta, a város 180 millió forintos rendkívüli támogatással segítette a beruházást, amelyet egy helyi vállalkozó irányított. A vállalkozó a lap szerint az ügy másik gyanúsítottja, ugyanis a gyanú szerint a férfi meg nem engedett módon honorálta a település támogatását. A lapnak nyilatkozva Veres Margit cáfolta, hogy gyanúsítottként hallgatták ki.