Lengyel elnök: a Nyugatnak szigorítania kell az oroszellenes szankciókat

Komorowski szerint a nyugati világnak nagyon határozott választ kell adnia a Mariupolban történtekre.

Szigorúbb szankciókat kell kivetnie Oroszországra az ellenségeskedések fokozását célzó "szándékos művelet" miatt - jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Bronislaw Komorowski lengyel államfő.

Az oroszpárti szakadár erők Mariupol elleni támadásának "messzeható negatív következményei" lehetnek, gyakorlatilag érvényteleníthetik Ukrajna és Oroszország Minszkben kötött megállapodását - figyelmeztetett a lengyel elnök. "Véleményem szerint az Európai Uniónak azzal kell válaszolnia, hogy felveti az Oroszország elleni keményebb szankciók kérdését" - mondta.

Oroszország és Ukrajna tavaly szeptemberben Minszkben fegyverszüneti megállapodást kötött. A fehérorosz fővárosban Kijev, Moszkva, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint a szakadárok képviselői által aláírt jegyzőkönyv szerint az ukrán-orosz határ mentén észak-déli irányban Komszomolszke településtől Novoazovszkig demilitarizált övezetnek kellett volna létrejönnie.

Komorowski jelezte: a lengyel álláspont az EU-tagországok külügyminisztereinek csütörtöki tanácskozásán az lesz, hogy a mariupoli offenzíva és a repülőtér elfoglalása a Donyec-medencei régióban "lényegében meghiúsítja az Oroszországi szankciók enyhítésére irányuló erőfeszítéseket".