Komplex színházpedagógiai programot indít a Radnóti

Kulissza elnevezéssel komplex, háromlépcsős színházpedagógiai programot indít a középiskolás korosztálynak a Radnóti Színház januárban.

A komplex színházpedagógiai foglalkozások nem csupán a színház műfajának megszerettetését és a színházi nyelv, az előadás jobb megértését eredményezik, de a foglalkozásoknak önmagukban is közösségépítő, önbizalom-növelő és készségfejlesztő hatásuk van. Elősegítik a reflexív gondolkodást, fejlesztik az empátiakészséget, ösztönzik az önálló véleményalkotást - olvasható a színháznak az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A Kulissza ebben az évadban Euripidész Oresztész című színművének előadásához kapcsolódik, a darabot Horváth Csaba rendezésében mutatta be a színház 2014 októberében.

A jelentkező középiskolai osztályok az előadás megtekintése előtt pár nappal előkészítő foglalkozáson vesznek részt, amelyen Hárs Anna, a színház dramaturgja és Papp Dániel színész-drámapedagógus vezetésével dramatikus-játékos keretek között találkoznak az Oresztész alapkonfliktusát adó kérdésekkel. Az előadás után néhány nappal pedig levezető beszélgetésen elemzik a látottakat a résztvevőkkel együtt. A foglalkozásokat a Radnóti Színház próbatermében tartják. A szituációs játékokban alkalmanként az előadásban szereplő színészek is részt vesznek.

A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, de feltétele az adott előadás megtekintése, amelyhez a színház kedvezményt biztosít. A programon minimum 10 fős csoportok vehetnek részt. Az érdeklődők a titkarsag@radnotiszinhaz.hu címen jelentkezhetnek, illetve kérhetnek több információt a programról.