Kell nagy magyar világmárka?

Bod Péter Ákos közgazdász szerint még mindig ijesztően gyenge a magyar gazdaság, ez emögött álló folyamatok pedig nehezen változnak. Lakatos Péter, a gyáriparos szövetség alelnöke szerint a jó makrogazdasági számok, ha jó irányba megy az oktatás, alapot adnak a magyar gazdaság jövőbeni sikeréhez.

Rémisztő, hogy a magyar gazdaság teljesítménye csak idén éri el a 2006-os szintet, mert ez azt is jelenti, hogy a fogyasztásra, beruházásra, fejlesztésre szánt pénz is annyi, mint akkor volt, és az nem volt túl sok – mondta a Vasárnapi újság című műsorban Bod Péter Ákos közgazdász. A volt jegybankelnök hangsúlyozta, Magyarországon jelentősebb volt a gazdasági visszaesés, mint Európa nagyobb részén, és azóta nagyon hullámzóan zárkózik fel.

Bod Péter Ákos szerint a magyar GDP alakulása alapvetően a több százezer magyar vállalkozó és több millió munkavállaló minőségén, fantáziáján, munkakedvén múlik. Az állam feladata, hogy a körülmények kedvezzenek a munkának – meglegyen a kiszámíthatóság, jogbiztonság –, valamint az is fontos, hogyan, milyen célokra osztja szét az uniós pénzeket, illetve az adórendszerrel kire pakolja a terheket, kinek ad átmeneti könnyebbséget.
A magyar gazdaság kilátásairól Bod Péter Ákos és Lakatos Péter - Vasárnapi újság

A szakértő arról is beszélt, hogy szerinte azok a folyamatok, amelyek megkülönböztetik a dinamikus lengyel vagy az elég jól felzárkózó román gazdaságot a problémás dél-európaiaktól, alapvetően a társadalmak szerkezetéből adódnak. Ehhez tartozik például a tudás szerkezete és a demográfia is, amelyek terén Magyarországon  sok gond halmozódott fel, a kedvezőtlen helyzet megváltozása pedig nehezen zajló folyamat. Hozzátette: hazánk egy-két ponton láthatóan versenyhátrányban van.

A foglalkoztatásról Bod Péter Ákos azt mondta, a közmunkát jobbnak tatja, mint a segélyt, de ennek nem a termelés növelése az értelme, hanem, hogy az érintett személyek elvileg képesek lesznek bekapcsolódni az értéktermelő folyamatokba is, akár a magán-, akár az állami szektorban. A kulcskérdés, hogy a több százezer közmunkásból, hánynál valósul meg ez a cél.

Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint a hazai makrogazdasági számok alapot adnak arra, hogy ha az oktatás és az attitűd – például a verseny szeretete – megfelelő irányba megy, akkor Magyarország olyan, a régiójában élenjáró tudásbázist alakíthasson ki, amilyennel a rendszerváltás után indult.  „Jó számok és megalapozott tudás” adja a sikeres gazdaság alapját – fogalmazott.

Arra a kérdésre, elegendő-e az ország újraiparosításához, ha a magyar vállalatok csak beszállítóként működnek, Lakatos Péter azt válaszolta, a beszállítói tevékenység nem zárt folyamat. A Videoton Holding Zrt. vezérigazgatójaként hangsúlyozta, kezdetben, huszonöt évvel ezelőtt a cég klasszikus összeszerelő bérmunkát végzett, ma már azonban partnereikkel együttműködve a termékek kifejlesztésében is részt vesznek. Ettől függetlenül, ezek a termékek továbbra is nagy külföldi cégeké, legyen az az IBM vagy a Philips, ilyen értelemben a Videoton továbbra is beszállító. Ezt a gátat meghaladni, nagyon nagy ugrás lenne, főleg nagyban – fogalmazott.

Lakatos Péter szerint két párhuzamos útról van szó: miközben a beszállítói szerepkörben egyre összetettebb tevékenységeket kell végezni – és ezzel sok embernek lehet munkát adni –, szükség van olyan meglévő kisebb magyar vállalkozásokra – tehát nem csak startupokra –, amelyek egy szűkebb területen világszínvonalúak, és a saját márkanevükön el tudnak jutni a világ bármely pontjára.

Erre egy Videoton méretű cégnek sokkal kisebb az esélye, illetve szóba sem jön, hogy holnaptól felvegye a versenyt a saját partnereivel. Annak a célnak a realitása korlátozott, hogy széles területet átfogó új, igazán nagy magyar világmárka szülessen, és nem is biztos, hogy erre szükség van. Alapjában ugyanis az a fontos, hogy minél több ember minél nagyobb értéket teremtő munkát végezzen. Hozzátette: ettől még szűkebb területeken vannak magyar világmárkák, ilyen a Prezi informatikai cég vagy a csaptelepekhez kerámiabetéteket gyártó, Kerox.

A Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója azt is hangsúlyozta, a magyar gazdaság nagyon fontos szegmense az, amely a modern elektronikai gyártástól kezdve a kiszervezett szolgáltató tevékenységeken – például könyvelésen – át a több száz programozó munkáját igénylő alkalmazottszoftver-gyártással foglalkozik.