Jobbik: hepatitisjárvány van Miskolcon

A bejelentést Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője tette sajtótájékoztatóján. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szerve keddre ígért tájékoztatást az MTI-nek.

Pakusza Zoltán közlése szerint míg 2013-ban nyolc, addig 2014-ben már százhetvenkilenc ember fertőződött meg Miskolcon a fertőző májgyulladást okozó hepatitis A vírussal, a megbetegedések száma 2014 júliusától vált tömegessé. Közölte: 2014 szeptemberében huszonkilenc, októberben negyvenöt, novemberben pedig 56 megbetegedést regisztráltak. Ezek alapján tizenegy közintézményben - iskolákban, óvodákban - csaknem 2000 embert oltottak be.

Pakusza közölte: amennyiben Miskolc orvos végzettségű polgármestere nem ismerte fel, hogy járvány van, "miközben egy országos hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy ismeri a decemberi adatokat, az ugyanúgy az alkalmatlanságát bizonyítja, mint ha felismerte a járvány tényét, ám szándékosan elhallgatta".

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivataltól az MTI úgy értesült: valóban megszaporodott a hepatitis A vírussal megbetegedettek száma Miskolcon, részletes tájékoztatást keddre ígértek. Az múlt novemberi adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 466 beteget, főleg 14 év alatti gyerekeket kezeltek kórházban fertőző májgyulladással, míg az elmúlt év hasonló időszakában hatvanat.

A hepatitis A szabályos időközökben, 7-10 évente nagyobb számú megbetegedést okoz, komoly mértékű visszahúzódása két-három évbe telik. A hepatitis A vírus széklettel, szennyezett kézzel, szennyezett tárgyakkal, szennyezett étellel-itallal terjed, a fertőzés terjedése az alapvető higiénés szabályok betartásával - lényegében étkezés előtti, WC-használat előtti és utáni alapos, folyó vizes, szappanos kézmosással - megelőzhető.

Oltóanyagból nincs hiány, a népegészségügyi hatóság megtette a szükséges intézkedéseket a fertőzés továbbterjedésének megelőzésére - közölte korábban a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vezetője.