Törökországi kurdok tüntettek a Charlie Hebdo ellen

Mintegy hetvenezer törökországi kurd tüntetett a Charlie Hebdo ellen a francia szatirikus hetilapban közölt Mohamed-karikatúrák miatt az ország délkeleti részén, Diyarbakirban szombaton.

A demonstrálók tiltakoztak a próféta ábrázolása ellen. A tömeg azt skandálta, Allah akbar! (Isten a legnagyobb), és a prófétát éltető kiáltásokkal lelkesítették egymást. Az embereknél lévő feliratok is döntően Allahot dicsőítették, illetve a pokolba kívánták a Charlie Hebdót.

Tüntetést tartottak Ciszjordániában is. Rámalláhban és Hebronban ezrek vonultak az utcákra a szatirikus lap karikatúrái és az iszlám vallás megsértése miatt.

A január elején terrortámadás célpontjává vált Charlie Hebdo a hónap közepén karikatúrát közölt a az iszlám alapítójáról, Mohamedről, amelyet a szatirikus lap melletti szolidaritásból számos európai lap is megjelentetett.

Mindez tömegtüntetéseket váltott ki a muszlim világban.