Spanyolországban ezrek tüntetnek a közbiztonságról szóló törvény ellen

Spanyolok ezrei vonultak utcára vasárnap az ország különböző városaiban, hogy tiltakozzanak a közbiztonságról szóló törvényjavaslat ellen, amely egyebek között súlyos pénzbírsággal sújtaná a parlament vagy a stratégiainak nyilvánított létesítmények előtti tüntetéseket.

Az említett törvényt a múlt hónapban fogadta el a kétkamarás parlament képviselőháza, s ha a szenátusban is átmegy a jogszabály, akkor februárban érvénybe is lép. Sokak szerint azonban ez a törvény sérti az emberi jogokat, nevezetesen a gyülekezési és szólásszabadságot. A törvény korlátozná a békés tüntetéseket, és nem nyújtana biztosítékot a rendőrség által alkalmazott etnikai profilalkotással szemben.

Kifejezetten büntetné azoknak a tüntetéseknek a részvevőit, akiknek a megmozdulását a törvényhozó testület épülete vagy más stratégiainak minősített létesítmények előtt rendezik, s amelyeket a hatóságok nem ítélnek majd "békésnek". A büntetéssel sújtott személyek akár 600 ezer eurós bírságra is számíthatnak.

A közbiztonsági törvény azáltal is sértené a szólás szabadságát, hogy pénzbüntetést kellene fizetni a "hatóságokról illetve a rendvédelmi szervekről szóló képek engedély nélküli használatáért", a "rendőrök megrágalmazásáért illetve a velük szemben tanúsított tiszteletlenségért", "épületekre történő felmászásért" akkor is, ha ez sem személyeket, sem vagyoni tárgyakat nem veszélyeztet.

A tervezetet élesen bírálták a spanyol ellenzéki pártok és emberi jogi szervezetek, amelyek szerint a kormány így akarja elnyomni a spanyolországi pénzügyi válság kezelésének módját rosszalló hangokat.

A vasárnapi tüntetések részvevői bekötött szájjal olyan feliratokat tartottak a magasba, amelyek sérelmezik az általuk "szájpecek-törvénynek" nevezett jogszabály tervezetét.