Matolcsy: Idén is meglehet a 3-4 százalékos növekedés

A jegybank idén is folytatja, sőt új elemekkel bővíti ki a növekedési hitelprogramot – mondta Matolcsy György jegybankelnök. Hozzátette: ezzel újból meglehet a plusz 1 százalék a gazdasági növekedéshez, vagyis a GDP összességében idén is 3-4 százalékkal bővülhet.

A 2700 milliárd forintos növekedési hitelprogramnak eddig a felét vették igénybe a vállalkozások. A monetáris tanács a közeljövőben dönthet arról, hogy új elemekkel kiegészítve a programot, a megmaradt pénzből az idén 1000 milliárdot fordíthassanak vállalkozások hitellehetőségeinek bővítésére – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

A jegybankelnök arról is beszélt a G7-nek, hogy az MNB által javasolt döntéssel az 1000 milliárdból a mikro kis- és középvállalati (kkv), valamint nagyvállalati szektorba is juthatna forrás, és a hitelprogramnak garanciavállalási elemek is a részei lehetnek.
A G7 2015. január 25-ei adása

Matolcsy György úgy látta, hogy 2013-ban és 2014-ben a jegybank programjai adták a gazdasági növekedés felét. Ha pedig ebben az évben sikerül elérni az 1000 milliárd forintot, akkor újból meglesz a plusz 1 százalék a gazdasági növekedéshez, vagyis ezzel a GDP ismét 3-4 százalékkal bővülhet 2015-ben. „És persze szeretnénk, ha ez 2016-ban is megismétlődne” – tette hozzá.

A növekedés másik fontos hordozója volt tavaly mindaz a beruházás, amelyet a külföldi cégek valósítottak meg. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) az elmúlt évben 1 milliárd 666 millió eurót meghaladó értékben hatvan új befektetés elindításában vett részt, és ennek köszönhetően majdnem tizenegyezer új munkahely jön létre az országban – 51 százalékkal több, mint 2013-ban.

Utóbbiról Ésik Róbert, a HIPA elnöke beszélt a G7-ben. A Kossuth Rádió gazdasági műsorában kifejtette, a régió más államaihoz képest is nagyon jól teljesített hazánk, Magyarország esetében a pozitív döntések száma hatvan, Lengyelországban ötvennégy, Szlovákiában huszonöt. Hozzátette: talán ennél is érdekesebb, hogy a létrehozott munkahelyek számában is hasonló a helyzet. A magyarországi 10 745 fős bővülés szintén az első helyen áll – Lengyelországban ez az adat 8700, Szlovákiában 4700.

Ésik Róbert elmondta még, jelenleg kilencvenhat olyan beruházásról tárgyalnak, amelyek az idén valósulhatnak meg.