Csúsznak az utak: árokba csúszott járművek, karambolok

Több baleset is történt a hóesésben a csúszós utakon. Kamionok csúsztak az árokba Vas és Fejér megyében. A Dunántúl nagy részén lelassult a közlekedés, sok helyen hóátfúvások is vannak. Vasárnap újabb hóesés és erős szél jöhet.

Mintha tükörjégre futott volna egy húsz tonnás kamion Székesfehérvár közelében. A bebicskázott jármű teljesen elzárta az utat. A vezetőfülke az egyik árokban volt, a hátsó kerék pedig az út túloldalán, a másikban. Órákon át állt emiatt a forgalom.

Nem messze onnan, két személykocsi ütközött frontálisan a csúszós úton. A 86-os út csornai szakaszán pedig egy vadonatúj luxusautókat szállító kamion csúszott az árokba. A szakaszon 10 centiméter hó esett, de az orkán erejű széllel együtt komoly gondokat okozott.

Nagyon rossz volt az út, a hatvan kilométeres szakaszon öt balesetet láttam, egy személygépkocsi velem szemben, tíz méteren belül előttem hajtott bele az árokba – emlékezett vissza Bogdán János tehergépkocsi-vezető.

A nyugatról érkező havazás hajnalban érte el Győrt. Reggelre már fehér hótakaró borította a várost. A hóátfúvások és a viharos szél miatt a közlekedés lelassult egy időre. A legtöbben számítottak az ismét téliesre forduló időjárásra, ezért már hajnalban elkezdték az utak, járdák takarítását.

Az intenzív havazás miatt Észak-Dunántúlon mindenhol lelassult a közlekedés. A téli időjárás még napokig tarthat. Vasárnapra már nyolc megyére adtak ki elsőfokú, kettőre pedig másodfokú figyelmeztetést. Hajnalban akár 85 km per órás széllökések is lehetnek, és hófúvásokra is lehet számítani.