Zord jövőt jósolnak Borneó emlőseinek

Egy új kutatás szerint 2080-ra a borneói emlősök mintegy felének legalább harmadával csökken élőhelye. Addigra a természetvédők szerint kétszer annyi emlősfajt fenyeget majd kihalás, mint manapság.

A klímaváltozás, az esőerdők eltünedezése és a vadászat számos ritka emlőst veszélyeztet a szigeten. A Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint még van remény az orangutánhoz hasonló fajoknak, amennyiben nekilátnak, hogy a védelmi intézkedéseket a felföldi területekre fókuszálják.

Borneó a világ harmadik legnagyobb szigete, és míg a világ szárazföldjeinek csak 1 százalékáért felel, a globális biodiverzitás 6 százalékát nyújtja. A sziget a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint erdőségeinek több mint felét már elveszítette, ennek egyharmada az utóbbi három évtizedben tűnt el.

Borneói nagyorrú majmok csoportja pihen egy fán (Fotó: AFP)

Borneói nagyorrú majmok csoportja pihen egy fán (Fotó: AFP)



A Kenti Egyetem Durrell Természetvédelmi és Ökológiai Intézetének kutatói modellek és szatellitképek révén vetítették előre, az esőerdők mely területeken tűnhetnek el a következő 65 évben a klíma- és földhasználatot érintő változások jóslatainak tükrében. Német, ausztrál és indonéz intézetekkel karöltve feltérképezték a valószínűsíthetően megfelelő élőhelyeket 81 borneói emlős esetén.

Kiderült, hogy az erdőirtás és a klímaváltozás miatt az emlősök 30-49 százaléka 2080-ra élőhelyének legalább harmadát elveszíti. A számok legalább 15 ragadozó-, 8 főemlős- és 21 denevérfajt fenyegetnek kihalással 2080-ra, ezzel megduplázzák a szigeten élő veszélyeztetett emlősök arányát.

Matthew Struebig, a kutatás vezetője szerint azonban van remény, ugyanis a megfelelőbb erdőgazdálkodás a már létező menedékeken kívül gátat vethet eme veszteségnek. „Borneón csak igen kis többletterületre (28 ezer négyzetkilométer avagy 4 százaléknyi föld) lenne szükség, hogy sokféle emlősfajt megvédhessünk az erdőirtás és klímaváltozás nyújtotta veszélyektől" - magyarázza.

Borneói orangután (Fotó: AFP)

Borneói orangután (Fotó: AFP)



A fakitermelési iparnak óriási szerepe van a természetvédelemben, hiszen a földterületek nagy részét ez az ágazat kezeli. Mivel pedig az erdőirtás és a klímaváltozás valószínűleg a sík vidéki erdőségeket sújtja majd leginkább, a kutatók szerint logikus, ha a védelmi erőfeszítéseket a magasabban elterülő erdőkre fókuszálják.

Struebig szerint különleges intézkedésekre van szükség olyan fajoknál, mint a repülőkutya és a vidracibet, amelyek talán nem tudnak adaptálódni a magasabban fekvő területekhez.

A kutatók pesszimistának nevezik a kilátásokat, de úgy vélik, a menedékeken kívüli területeket érintő, javított természetvédelem elősegítheti a biodiverzitási célok elérését.