Kiemelten támogatja a kormány az innovációt

Beszédhibákat kijavító számítógépes programot, pinponglabda-szétválogató robotot, problémás gyerekek nevelését segítő mágnestáblát, és függőlegesen csúsztatható zsalurendszert is díjaztak Budapesten egy nemzetközi innovációs pályázaton. Az innovációt a kormány is kiemelten fontosnak tartja, öt éven belül 30 világszínvonalú innovációs központot terveznek létrehozni, amire várhatóan 750 milliárd forintot fordítanak majd.

Háztartási hulladékokból - például tejfölös dobozból vagy ásványvizes üvegből - készülnek azok a robotok, amiket saját fantáziájuk szerint állíthatnak össze a gyerekek egy robotépítő készlet segítségével. Egy mágneses tábla segítségével pedig a szülő-gyerek közötti kommunikációt lehet javítani. A "Minőség-Innováció 2014" pályázatra több mint 150 hasonló, a mindennapi életben is használható újítás érkezett a világ 8 országából.

A mikrovállalkozások között például egy magyar fejlesztés, a függőlegesen mozgatható homlokzati állvány győzött. Ennek lényege, hogy a padlózatot egy motorral lehet fel-le mozgatni, így az állványon egyszerre akár 2-3 szinten is dolgozhatnak.

A "Minőség-Innováció" elnevezésű nemzetközi pályázatot 2006-ban alapította a finn köztársasági elnök. Célja, hogy a mindennapi életben is használható, minőségi fejlesztéseket díjazzák.

Az innovációt a kormány is kiemelten támogatja. A 2020-ig tartó Európai Uniós költségvetésből 750 milliárd forintot fordít erre a célra. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy a ciklus végéig 20, az évtized végéig pedig legalább 30 világszínvonalú innovációs központ működjön Magyarországon.

A kormány tervei szerint a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható forrásokat 2020-ig a GDP 1,8 százalékára növelik.