A pesti gettó felszabadítására emléketnek a Dohány utcai zsinagógában

A pesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartottak gyászmegemlékezést a Dohány utcai zsinagógában vasárnap. Az eseményen Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke azt mondta: a mai napot a halottak felett érzett gyász és a felszabadítás öröme határozza meg.

Heisler András hangsúlyozta: remélhetőleg a jelen lévő fiatalok megválaszolatlan kérdésekkel hagyják el a zsinagógát, és azokhoz fordulnak, akik még mesélni tudnak. Mindeközben pedig arra összpontosítanak, hogy még "az ördögi erő sem tudta elpusztítani" a zsidókat - mondta.

Véleménye szerint a fiatalok jelenléte azt jelenti, hogy a hagyomány folytatódhat, az ő tudásuk részévé válik, amit az idősebb generáció mesél el nekik. Ma jellemző, hogy nem az idősebb nemzedék kezd el beszélni, hanem a fiatalabbak teszik fel a kérdéseiket - közölte.

Heisler András azt mondta: 70 éve szabadult fel a budapesti gettó, és akkor 3 ezer temetetlen holttest fogadta a Vörös Hadsereg felszabadító katonáit. A Mazsihisz és a budapesti hitközség azóta emlékezik meg a történtekről - mondta. Hozzátette, hogy az örömet és a gyászt mindig szét kell választani, és ma ez a kettősség a meghatározó: a halottak felett érzett gyász és a felszabadítás öröme.

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija arról beszélt, hogy amikor a holokauszt megszámlálhatatlan halottjára emlékeznek, egyúttal a visszakapott életet is ünneplik. Azt mondta, két tórai parancsnak tesznek eleget: emlékezz és ne felejts!

A pesti gettó felszabadítására emlékeztek a Dohány utcai zsinagógában


Nem felejtik azt a szörnyűséget, gonoszságot, embertelenséget, amelyet elkövettek ellenük, nem felejtik a holokauszt rettenetét. Egyúttal emlékeznek azokra, akik 70 éve megjelentek a gettó kapujában a Vörös Hadsereg egyenruhájában, és visszaadták nekik az életet. Megjegyezte: sokan ma nem lennének itt, ha 70 évvel ezelőtt nem lett volna az a január 18-a.

Verő Tamás rabbi hangsúlyozta: emlékezni kell, hogy kik építették fel a gettó falait, kik rombolták le azokat, és kik azok, aki készségesen, bármikor újraépítenék. Úgy látja, az idősek hatalmas terhet viselnek egész életükben - és ezt az utódaik is hordozzák -, hiszen soha senki nem tudja kárpótolni őket az elveszített évekért, a békés családi életért, az elveszített gyermekkorért, rokonokért.

Verő Tamás emlékeztetett: a vidéki zsidóság meggyilkolását követően a budapesti zsidók jelentették a zsidóság túlélését, és ha nem menti meg őket a pusztulástól a Vörös Hadsereg, "mi ma nem lehetnénk itt". Ünnepelni kell a túlélőket is, akiknek volt erejük újrakezdeni - mondta.

Vlagyimir Nyikolajevics Szergejev budapesti orosz nagykövet azt mondta: 70 évvel ezelőtt a szovjet katonák harcolva jutottak el ide, és "ártatlan áldozatok ezreit ragadták ki" a nácik karmai közül. Az oroszok büszkék arra, hogy katonáik felszabadították Auschwitz-Birkeanut is, az egyik legnagyobb "halálgyárat" - tette hozzá.

Kiemelte: a ma élők lelkiismerete is azt kívánja, hogy emlékezzenek ezekre szörnyű eseményekre, és ne engedjék, hogy megismétlődjenek. Az idő előrehaladtával ezeket a történelmi eseményeket esetenként eltorzítják vagy elhallgatják, ezért is olyan fontos az emlékezés - mutatott rá.

Az eseményen jelen volt a Vörös Hadsereg két veteránja, Kacevics Lev Szergejevics és Elltekov Jurij Anatoljevics, akik részt vettek a budapesti gettó felszabadításában. A két 90 év fölötti veteránnak emlékplakettet adtak át holokauszt-túlélők.

Az eseményen mások mellett Trócsányi László igazságügyi miniszter, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a parlamenti pártok képviselői és a diplomáciai testület több tagja vettek részt.

A budapesti "nagy" gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le. A gettó 4513 lakásában összezsúfolt emberek száma 1945 elején elérte a 70-80 ezret. A gettó 1945. január 18-i felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak. Az ostromot és a nyilasok rémuralmát 70 ezer ember élte túl a nagy gettóban.

Sikeres koncertet adott az Alekszandrov együttes

Nagy sikerű koncertet adott az orosz Alekszandrov katonaegyüttes a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában vasárnap.

Mint Leonyid Malev, az együttes igazgatója a hangverseny után az Orosz Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón elmondta, változatos műsorral készültek a koncertre, a közönség többek között zsidó dallamokat is hallhatott. "A népes közönség és a taps azt bizonyította számunkra, hogy helyesen állítottuk össze a programot" - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az együttes remek európai kapcsolatokat ápol, az elmúlt években felléptek többek között Brüsszelben és Besztercebányán, turnéztak Lengyelországban és Németországban, így ezrek hallhatták élőben, vagy követhették a rádióban és a televízióban koncertjeiket. Jelezte azt is, hogy idén a második világháború lezárultának 70. évfordulója alkalmából számos európai fővárosban lépnek színpadra.

Budapest, 2015. január 18. Vagyim Petrovics Ananyev szólista és az orosz Alexandrov Együttes kórusa a pesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában 2015. január 18-án. MTI Fotó: Marjai János



Joszif Kobzon, a koncert énekes szólistája arról beszélt, mennyire örül, hogy újra itt lehet Magyarországon, ráadásul egy ilyen híres együttessel léphet fel újra. "Ez az ünnepi esemény arra emlékeztetett minket, hogy nem szabad megfeledkezni a történelemről, és annak tanulságait le kell vonni" - hangsúlyozta a Budapesti Zsidó Hitközség által szervezett és a Roszatom által támogatott eseményről.

Magyarországhoz fűződő személyes kapcsolatáról megjegyezte: nagyon szeret Budapestre járni, nagy rajongója például a halászlének. A város emlékhelyei közül kiemelte a vészkorszak áldozatainak emléket állító, Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékművet.

Lev Kacevics veterán visszaemlékezett a budapesti gettó felszabadításának történetére. "Bár nagyon régen történt, minden apróságra pontosan emlékszem. Egyszerű zsidó származású orosz katona voltam. Pontosan előttem van, hogyan törtük fel a gettó kapuit, hogyan tépték le a zsidók a sárga csillagokat. Felemelő, szeretetteli találkozás volt ez a felszabadított magyar zsidókkal" - idézte fel.