Elhalasztott korbácsolás: a blogger sebei nem gyógyultak be

Azért büntetik, mert honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására. Már egyszer megkorbácsolták, de sebei nem gyógyultak be, ezért elhalasztották az újabb fenyítést.

A 31 éves Raif Badavit 2012 júniusában vették őrizetbe, amiért honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására a sivatagi királyságban. A férfira az iszlám megsértéséért novemberben tíz év börtönt és ezer korbácsütést szabtak ki, valamint egymillió szaúdi riál (71,5 millió forint) megfizetésére kötelezték. A korbácsütéseket 20 héten keresztül tervezik végrehajtani ötvenesével, a pénteki nagy ima után, egy mecset előtt.

Január 9-én Badavi megkapta az első 50 korbácsütést, és pénteken kellett volna végrehajtani a büntetés következő szakaszát. A börtönorvos azonban úgy találta, hogy Raif Badavi egészségi állapota nem teszi lehetővé a most pénteki megkorbácsolását - közölte felesége, Anszaf Haidar telefonon Kanadából, ahová három gyermekével elmenekült.

Anszaf Haidar elmondta, hogy férje megsebesült a múlt heti korbácsoláskor, amelyet Dzsidda vörös-tengeri kikötővárosban hajtottak végre. A következő korbácsolást a jövő péntekre tervezik.

Raif Badavi szaúdi emberi jogi aktivista megkorbácsolása ellen tiltakoztak Budapesten


Az Amnesty International (AI) is megerősítette a jelentést, hozzátéve, hogy az orvos szerint a sebek nem gyógyultak be kellően, és a blogger nem tudta volna elviselni az újabb korbácsolást. A nemzetközi jogvédő szervezet ismét elítélte a "botrányos és embertelen" büntetést.

A Szabad Szaúdi Liberálisok című, azóta a hatóságok által betiltott honlapot működtető Raif Badavi kapta 2014-ben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) párizsi székhelyű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet Sajtószabadság-díját. Badavi a weboldalon a többi között arra szólította fel a szaúdiakat, hogy fejtsék ki véleményüket a vallás szerepéről. Mindez az ultrakonzervatív iszlám országban eretnekségnek számít és kemény büntetést von maga után.

A blogger megkorbácsolása nagy visszhangot váltott ki világszerte. Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön felszólította Abdallah bin Abdel-Azizt, az ország uralkodóját, hogy részesítsék kegyelemben a bloggert.