Bakondi: 30 százalékos bérfejlesztés júliustól

Elküldték a szakmai szervezeteknek a rendvédelmi szervek tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény tervezetét. A jogszabály július 1-jén léphet hatályba, 30 százalékos bérfejlesztéssel – mondta a Kossuth Rádióban Bakondi György, az életpályamodellért felelős miniszteri biztos, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

2002 óta nem volt béremelés a rendvédelmi erőknél, nagyon komoly lemaradások keletkeztek – hívta fel a figyelmet Bakondi György a 180 percben. Az életpályamodell megalkotásáról szólva felidézte: a miniszterelnök tavaly nyáron jelentette be, hogy az ország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi a bérfejlesztést a rendvédelmi, honvédelmi szerveknél és a kormányhivatalokban dolgozóknál. „Ennek a módszerét kellett megtalálnunk, hogy ez a legkedvezőbb legyen” – fogalmazta meg.
Hallgassa meg!

Világossá vált, hogy olyan jelentős változásokat kell végrehajtani, amelyek miatt a hivatásos szolgálati törvény és a honvédségi jogviszonyt érintő törvény módosítása helyett inkább új jogszabály elfogadása indokolt – magyarázta. A tervezet most került az érdekképviseleti szervek elé, a jogszabály – elfogadása esetén – július 1-jén léphet hatályba – tette hozzá.

Az életpályamodellnek 3 eleme van: a bérfejlesztés, a lakhatási támogatások rendszerének teljes átalakítása, illetve egy előtakarékossággal kombinált biztosítási rendszer, amelynek az élet- és balesetbiztosításon túlmenően nyugdíj- és felelősségbiztosítási lába is van – részletezte.

Július 1-jén a bérezési és előmeneteli rendszer lép hatályba, ekkor átlagosan 30 százalékos bérfejlesztés valósul meg, amely 2019. január 1-jéig 5-5 százalékkal kiegészülve éri el az 50 százalékot. Világos, átlátható és a teljesítményhez is köthető rendszer alakul ki – hangoztatta.

Bakondi György hozzátette: további szakképesítések megszerzésével növelhető lesz a bér, és megszűnnek az olyan igazságtalanságok, hogy a bérrendszer a mielőbbi nyugdíjba vonulásra ösztönözzön. Minél tovább marad valaki, annál több lesz a fizetése – jelentette ki.