Az év közepéig árulhatják a Malév gépét

A Malév felszámolója június végéig kapott lehetőséget arra, hogy megpróbálja eladni a légitársaság egyetlen repülőjét, ha sikerrel jár, újabb forintokhoz juthatnak a volt dolgozók - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.

Varga Jenő felszámolóbiztos elmondta, hogy a felszámolási zárómérleg elkészítésére nyitva álló határidőt a Fővárosi Törvényszék 2015. június 30-ig meghosszabbította. A Malév 2012. februári leállása óta már több határidőt is szabott a törvényszék, a legutóbbi tavaly december végén járt le - emlékeztet a lap.

A felszámolási eljárás során az egykori alkalmazottaknak idáig összesen bruttó 3,6 milliárd forintot fizettek ki, melynek forrását a bérgarancia-alap, illetve a saját értékesítésekből és követelésbehajtásokból befolyt bevétel képezte. A dolgozói követelések kifizetettsége átlagban elérte az 50 százalékot - mondta a felszámoló. További pénzre akkor számíthatnak, ha sikerül értékesíteni a még meglévő vagyontárgyakat.

Továbbra is értékesítésre vár a HA-LNA lajstromjelű, Bombardier CRJ200ER típusú repülőgép, amelynek eladásával már sokszor próbálkozott a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. A korábbi sajtóhírek szerint a 15 ezer órát repült gépért a felszámoló 3,6 millió dollárt, azaz 817 millió forintot kért, alkatrészként való eladása nem merült fel. A repülő mellett a felszámoló a még fennálló követeléseket próbálja meg értékesíteni - írta a Napi Gazdaság.