Nyugtatóval ölt Érd környékén a román nő

Tényleges életfogytiglant kért az ügyészség arra a nőre, aki a vád szerint idős embereket rabolt ki Érd térségében úgy, hogy italukba erős nyugtatókat kevert, hármuk halálát okozva. A Budapest Környéki Törvényszéken hétfőn tartott első tárgyaláson a nő tagadta bűnösségét

Koszta János, a törvényszék szóvivője elmondta: a most 37 éves magyar anyanyelvű, román állampolgárságú nő ellen az illetékes főügyészség többrendbeli emberölés és lopás miatt emelt vádat. A csatolt bizonyítékok szerint a vádlott 2009 és 2012 között magyarországi tartózkodásai során Érden és környékén a portékáival házalva igyekezett bejutni egyedül élő idősebb emberek lakásába. Ha ez sikerült, elterelte a figyelmüket, vagy elkábította őket, és megszerezte pénzüket és egyéb értékeiket.

A kedves, behízelgő stílusban az idősek bizalmába férkőző vádlott többekhez szexuális ajánlattal közeledett. Bejutva az ingatlanokba - ha nem sikerült a figyelemelterelés - rábeszélte a gyanútlan embereket, hogy igyanak vele alkoholt vagy kávét. Porrá tört altató-nyugtató hatású szert kevert az italukba, ettől a sértettek öntudatlan állapotba kerültek, így elvihette pénzüket, ékszerekeit, irataikat, ruhaneműiket.

A nyomozás 12 esetre derített fényt. A bódító szerek hatására egy 50 éves érdi férfi 2011 márciusában, egy 76 éves érdi asszony 2011 novemberében, egy 74 éves diósdi férfi pedig 2012 áprilisában meghalt, és többen is csak hosszú órák elteltével tértek magukhoz.

Az ügyészség fegyházban letöltendő tényleges életfogytiglant kért a nőre. A vádlott tagadta bűnösségét. Ha a bíróság helybenhagyná az ügyészi előterjesztést, ő lenne az országban a második nő, akire ilyen súlyos büntetést szabnának ki - tette hozzá a törvényszék szóvivője.

Egy kaposvári nőt - két társával - tavaly januárban ítéltek jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházra egy tizenegy éves fiú meggyilkolásáért.