Vándorbölcsőre jelentkezhetnek a gyermeket várók

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom megalakulása ötödik évfordulója alkalmából, most öt újabb bölcsőre írt ki pályázatot.

Régebben, főként faluhelyen nem volt szokatlan, hogy miután a gyermek kinőtte a bölcsőt, azt kézről kézre, családról családra járt. Egy-egy tartósabbnak bizonyuló bölcső így nemritkán akár több nemzedéket is kiszolgálhatott.

A 2009-ben Kopp Mária által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gyermekszülésre buzdító felhívása hozta felszínre Czotter András asztalosmester emlékeinek mélyéről, még pár éve, azokat az élményeket, amelyek az édesapja keze nyomát viselő vörösfenyőből készült saját bölcsőjéhez kötötték. Az emlékek felidézését tett követte, s mára az egész országban vándorol Czotter András bölcsője, hogy újszülötteket ringasson. Most éppen a budapesti II. kerületben van valakinél.
Vándorbölcső - Ünnep reggelén

Az asztalosmester elmondta, ez az első hozzákötődő vándorbölcső, de Magyarországon nagyon sok ilyen van még, miközben ez talán még használóikban sem tudatosul. Hozzátette: szép gesztus lenne, ha más szakmabéliek is hasonlóan gondolkodnának a vándorbölcsők jelentőségéről, és akár saját indíttatásból, akár egy helyi közösség, önkormányzat kérésére belefognának ezek készítésébe. Mint megjegyezte, ez a bizakodása eddig nem vált valóra, ezért idén év végén arra gondolt, hogy akkor ő tesz több energiát a vándorbölcsők faragásába. Amennyit tudnak, gyártanak, és eladományozzák belföldön és a határon túl, eladásra azonban továbbra sem készítenek bölcsőket.

Czotter András szerint az általa készített bölcsők ötvözik a hagyományos formavilágot és a praktikumot, valamint ügyel a biztonságos és az ergonómia tekintetében is előnyös kialakításra. Az új vándorbölcsőket úgy tervezték meg, hogy a szülőnek ringatáskor ne kelljen nagyon mélyre hajolniuk.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom megalakulása ötödik évfordulója alkalmából, most öt újabb bölcsőre írt ki pályázatot. Azok a családok, ahol a közeljövőben kisbaba születik, és szeretnék őt bölcsőben ringatni, január végéig jelentkezhetnek. Februárban, a születés hetének egyik rendezvényén derül majd ki, kik a szerencsések.

Udvarhelyi Zsuzsa egyike azoknak az anyáknak, akik gyermeküket adományozott bölcsőben ringathatták. A négygyermekes asszony elmondta, már korábban is szerettek volna bölcsőt, de valahogy soha nem jött össze, most pedig, a negyedik babájuknál eléjük hozta az élet. Az anya szerint a bölcső folyamatosan „ringatja, rengeti, mozgatja” a babát, aki így nem kerül abba a merevségbe, hidegségbe vagy mozdulatlanságba, amit egy kiságy mégiscsak jelent. Megjegyezte, a tulipános, faragott ringató nemcsak praktikus, de nagyon szép is.