"Megkegyelmezett" a kebleit felfedő Femen-aktivistának a Vatikán

Három nappal őrizetbe vétele után a Vatikán a hét végén elrendelte annak az ukrán nőnek a szabadlábra helyezését, aki a Femen radikális nőjogi szervezet aktivistájaként csütörtökön Rómában, a Szent Péter téri betlehemi jászolnál felfedett keblekkel hirdette, hogy Isten egy nő.

Az eset néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást.

Federico Lombardi vatikáni szóvivő szombaton közölte, hogy a Vatikán ügyésze találkozott Jana Zsdanovával, majd szabadlábra helyezéséről döntött. Ugyanakkor elrendelte, hogy az ukrán nő többé soha nem teheti be a lábát a Vatikánba, beleértve a Szent Péter Bazilikát és más, a kis egyházi állam tulajdonában lévő, de a Vatikán falain kívüli intézményeket is.

Felfedte kebleit a Femen radikális nőjogi szervezet egy aktivistája csütörtökön Rómában, a Szent Péter téri betlehemi jászolnál, azt hirdetve, hogy Isten egy nő.


Az ukrán aktivista csütörtökön a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját. Keblein a God is woman (Isten egy nő) felirat volt olvasható. Az akciónak egy csendőr vetett véget, elvette tőle a gyermek Jézus szobrát, kötelezte, hogy öltözzön fel, majd elvezette a jászoltól.

Az ukrajnai gyökerű Femen feminista mozgalomnak ez már a sokadik hasonló akciója volt Európában, és a vatikáni Szent Péter téren sem az első. Kezdetben Kijevben tiltakoztak pucér keblekkel az egykori oroszbarát ukrán kormány, Vlagyimir Putyin orosz elnök és az ortodox egyház ellen, de már Nyugat-Európában is hajtanak végre akciókat, ahol egyik célpontjuk a katolikus egyház, mivel azt maradinak tartják a nők jogait illetően.