Egymillió dollárt hozott mozis forgalmazása első napján Az interjú

Több mint egymillió dollár bevételt hozott mozis forgalmazása első napján, csütörtökön a hányatott sorsú amerikai filmkomédia, Az interjú, annak ellenére, hogy csak mintegy 320 kisebb moziban kezdték el vetíteni - közölte a gyártó, a Sony Pictures.

Az Észak-Korea által hadüzenetnek tekintett és a filmstúdió számítógépes rendszerének feltöréséhez - egy amerikai cég elleni eddigi legpusztítóbb kibertámadáshoz - vezető filmet kevesebb mint tizedannyi moziban játsszák, mint ahányban normális körülmények között tennék.

"A rendkívüli kihívást jelentő körülményekre tekintettel rendkívül hálásak vagyunk mindenkinek szerte az országban, aki eljött, hogy megtapasztalja a film nyújtotta élményt e rendhagyó forgalmazás első napján" - hangoztatta közleményében a Sony Pictures terjesztési elnöke, Rory Bruer.

A boxoffice.com internetes portál szerint a 44 millió dollárból forgatott filmszatíra, amelyben a CIA felbérel két, interjúra készülő riportert Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor megölésére, legalább 20 millió dollárt hozott volna a karácsonnyal egybekötött hosszú hétvégén a hagyományos, széles körű mozis forgalmazás esetén.

A három legnagyobb amerikai mozihálózat - az AMC, a Regal és a Carmike - egyelőre nem vállalta a forgalmazást a számítógépes kalózok fenyegetései miatt.

A közölt első napi adat nem tartalmazza a digitális terjesztés bevételeit. A filmstúdió egy külön e célra létrehozott csatornán, valamint több más internetes platformon tette letölthetővé már szerdától a vitatott produkciót, amelynek kölcsönzése hat, megvásárlása pedig 15 dollárba kerül. A digitális forgalmazásról még nincsenek adatok.