Rendezné a székházügyet az írószövetség elnöke

Továbbra sem a Magyar Írószövetségé a műemléki védettségű Bajza utcai székház, ezért a szervezet elnöke ennek a kérdésnek a rendezését tartja az egyik legfontosabb feladatának 2015-ben, hiszen így a felújítási munkálatokat sem kezdhetik el. Szentmártoni János az MTI-nek adott évértékelő interjúban elmondta: jelenleg a szervezet "nem bérlő, de nem is tulajdonos" az épületben. "Jogviszony nélkül vagyunk a saját történelmi székházunkban" - hangsúlyozta.

Felidézte, hogy 2014-ben az épület általuk használt részének tulajdonjoga a VI. kerülettől az államhoz került, a bérleti szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kellene megkötniük. "Ahhoz, hogy térítésmentesen bérelhessük az államtól a székházat, be kell szereznünk egy olyan dokumentumot a VI. kerülettől, amely igazolja, hogy közfeladatokat is ellátunk. Ennek a szerződésnek az aláírása húzódik hónapok óta" - ismertette a kialakult helyzetet Szentmártoni János.

Rámutatott: az ingatlan ingyenes használatát közhasznú szervezetként nem tudják finanszírozni, mivel az államnak fizetendő úgynevezett amortizációs díj 7-8 millió forintra rúgna évente. "Ezt mi nem tudjuk majd kigazdálkodni" - jegyezte meg Szentmártoni János, aki szerint a megoldás a tulajdonjog átadása lesz, ahogy azt más szervezetek segítésére már megtette az állam. Reményei szerint ez a 2015-ös év első felében megtörténik. "Ha az írószövetségé lesz a székház, akkor végre nekiállhatunk támogatókat, forrásokat szerezni a felújításra" - fogalmazott az elnök, aki legfontosabb feladatnak a nyílászárók cseréjét és a fűtés korszerűsítését tartja, amelynek költsége a 200-300 millió forintot is elérheti.

Szólt arról is, hogy a költségvetés-tervezetben még 26,4 millió forint szerepelt a szervezet támogatására, ezt azonban Lezsák Sándor, L. Simon László és Hoppál Péter módosító javaslatára sikerült visszatornázni a szokásos 30 millió forintra. "Ebből a rezsit és a fizetéseket tudjuk állni, beruházásokra nem futja" - tette hozzá, megjegyezve, hogy nehezíti és drágítja a felújítást az is, hogy 2012 óta a székház műemléki védelem alatt áll. "A jövőképem ezért nem túl rózsás" - jegyezte meg az elnök.

Az évet értékelve felidézte, hogy 2014-ben folytatódtak a szervezet programsorozatai, köztük a legnépszerűbb a Versek szódával című volt a Nemzeti Színházban. Az idén indították a kulturális-közéleti témákat boncolgató KultúrRing elnevezésű sorozatot, amelyen eddig az emlékezetpolitika kérdéseiről, valamint a középfokú humán oktatás kihívásairól beszélgettek politikusok és civil szakértők.

A holokauszt-emlékévhez két konferenciával kapcsolódott az írószövetség, tavasszal a vészkorszak költő, író áldozatairól emlékeztek meg, ősszel pedig a holokauszt témájával foglalkozó kortárs irodalom került terítékre. Az írószövetségi programokat számos születésnapi, évfordulós rendezvény színesítette, köztük olyan jelentős esemény, mint Határ Győző születésének 100. évfordulója.

Szentmártoni János a következő év feladatairól elmondta, hogy szeretné az írószövetség az elmúlt időszakban kialakított külföldi kapcsolatait rendszerezni, áttekinteni, hogy azok valóban élők és hosszú távúak legyenek. Példaként említette az együttműködésüket a Lengyel Írók Egyesületével és az Akcent folyóirattal, valamint finn, bolgár, svéd, orosz, kínai írószervezetekkel. A szervezet külföldi nyitásának köszönhetően például Oroszországban tavasszal magyar költők műveiből jelenik meg antológia - jegyezte meg az elnök.

Feldolgoztatják és digitalizálják, így kutathatóvá teszik az írószövetség levéltári archívumát, emellett a szervezet portálján 1956-ös emlékszobát alakítanak majd ki, amely bemutatja, hogy az írók milyen szerepet töltöttek be a forradalom és szabadságharc idején. Ebben a munkában nagy segítségükre van a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívuma. A székház tulajdoni jogának rendezése után irodalmi kávéházat nyitnak a Bajza utcában, főleg a fiatal alkotók közönségére építve - ismertette a terveket Szentmártoni János.