Megszűnhetnek az utaztatásos áfacsalások

Csaknem kétezer cég regisztrált eddig az EKÁER-be, vagyis a januártól induló áruforgalmi ellenőrző rendszerbe. A cél az országokon átívelő, úgynevezett utaztatásos áfacsalások megakadályozása lenne. A kormány szerint egész Európában egyedülálló lesz a rendszer.

Bel- és külföldre egyaránt szállít árukat a Híradóban bemutatott csepeli fuvarozó cég. Ötven kamionnal dolgoznak, amelyekkel havonta akár több száz megbízást is teljesítenek. A Beta-Trans Plusz Kft. vezetője azt mondta: januártól csak olyan fuvart vállalhatnak el, amelyet az áru eladója vagy vevője előzetesen bejelentett az EKÁER-be, azaz az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe.

Az EKÁER-szám lényege, hogy az áruk útja nyomon követhető legyen. A rendszerben ugyanis rögzíteni kell például a szállítandó áru nevét, mennyiségét, címzettjét, a feladó adatait, valamint a szállítójármű rendszámát.

Az EKÁER-szám alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai januártól ellenőrizhetik, hogy a kamion valóban azt és oda szállítja-e, mint ami a fuvarokmányokban szerepel. EKÁER-szám nélkül az áru igazolatlan eredetűnek minősül, a bírság pedig akár az értékének 40 százaléka is lehet.

Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára korábban azt mondta: az új rendszer Európában is egyedülállónak számít, és azt várják tőle, hogy megszüntesse az úgynevezett utaztatásos áfacsalásokat.

Ez egy atombombaként hat azok számára, akik áfát akarnak csalni. Valódi csodafegyver, amelytől azt várjuk, hogy a fiktív utaztatás eltűnik majd – hangsúlyozta az államtitkár.

A NAV honlapján már elérhető az a felület, amelyen az árukereskedelemben érintettek regisztrálhatnak az EKÁER-be.

Most a regisztráció időszaka van, így regisztrálni kell minden gazdálkodónak. Ha van ügyfélkapus hozzáférése, akkor néhány kattintással meg tudja oldani. Január 1-jétől kell bejelenteni a tényleges szállítmányokat – közölte Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.

A NAV februárig még nem büntet, csak figyelmezteti azokat, akiknek nincs EKÁER-számuk. A kormány számításai szerint az új rendszer miatt akár évi több tízmilliárd forintos pluszbevétele is lehet a költségvetésnek.