Másfélszeres forgalom mellett esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma több mint másfélszerese volt az előző hetinek, a vezető részvényeknek kivétel nélkül esett az árfolyamuk, így a BUX értéke is csökkent.

A BÉT részvényszekciójának forgalma 66,4 milliárd forint volt, az előző heti 41,7 milliárd után. A BUX 5,4 százalékkal esett egy hét alatt, pénteken 16 382,70 ponton zárt. Hétfőn az európai börzékhez képest a BÉT jól tartotta magát, miután a rubel árfolyamának zuhanása "szétverte" az értékpapír-piacokat. A magyar börzén az OTP-részvények iránt nőtt meg az érdeklődés, de így is több mint 100 forintot esett az árfolyama az előző heti záráshoz képest.

Kedden a rubel jelentős esése húzta le a BUX-ot, komoly eladási hullám alakult ki a magyar piacon. A forgalom több mint kétszerese volt a szokásos átlagos napi forgalomnak, meghaladta a 21 milliárd forintot. A nap legnagyobb vesztese az OTP volt, a bankpapír árfolyama csaknem 7 százalékkal zuhant.

Szerdán a forgalom az előző napinak a felére esett, a vezető részvények - a Richter kivételével - erősödtek az előző napi záráshoz képest. A befektetők örömmel fogadták, hogy az orosz jegybank vezetője kora délután bejelentette: szükség esetén biztosítják a devizaforrást a bankoknak.

Csütörtökön a kedvező nemzetközi hangulatban a nyugat-európai tőzsdékkel együtt a régiós börzék is pluszban zártak. Ez alól egyedül a magyar piac volt kivétel a maga valamivel több mint 50 pontos esésével. Annak ellenére következett ez be, hogy nem érkezett olyan hír, amely ezt indokolta volna.

Pénteken minden papír és a BUX index is pozitívban zárt, de ez már nem tudta ellensúlyozni a hét közben elszenvedett veszteségeket. Európában alapvetően pozitív hangulat uralkodott a piacokon, Magyarországon a Richterrel és az OTP-vel kapcsolatban az orosz kitettség miatti esés korrekciója történt meg.

A héten a vezető részvények közül az OTP 7,97 százalékos eséssel, pénteken 3755 forinton - az előző péntekihez képest több mint 300 forinttal alacsonyabban - zárt. A Mol 0,43 százalékkal csökkent a héten, pénteken 11 480 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom papírjai 2,59 százalékkal alacsonyabb árfolyamon zárták a hetet, mint az előzőt, pénteken a részvény 339 forintot ért. A Richter 9,67 százalékkal csökkent, pénteken 3401 forinton zárt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,37 százalékkal esett a héten, 1422,38 pontot ért el pénteken.