Kínától is segítséget vár az Egyesült Államok

A Sony Picturest ért hackertámadás nyomán segítséget kért Kínától az Egyesült Államok az Észak-Koreából induló kibertámadások elhárításában, és egyeztetéseket folytat Oroszországgal, valamint Japánnal, Dél-Koreával, Nagy-Britanniával, Ausztráliával és Új-Zélanddal is, hogy nemzetközi válasz szülessen a filmstúdiót ért támadásra.

Egy magas rangú washingtoni kormánytisztviselő az AFP hírügynökséget szombaton arról tájékoztatta, hogy "együttműködésre" kérték Pekinget, és az erről való beszélgetésekben az információcseréről is szó volt. A Reuters hírügynökség szintén kormányzati forrásokra hivatkozva jelentette, hogy az Egyesült Államok nemzetközi fellépést szeretne az ügyben.

Az amerikai elnök előzőleg következményeket helyezett kilátásba Phenjan számára, az Egyesült Államok ugyanis úgy látja, elegendő bizonyíték szolgál arra, hogy a kommunista rezsimet tegyék felelőssé a filmstúdiót ért támadásért. "Reagálni fogunk" - mondta Barack Obama.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint Észak-Korea közvetlenül felelős a kibertámadásért és a fenyegetésekért, amelyekkel a stúdió The Interview című filmjének bemutatását akarták megakadályozni. A vígjáték a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) Kim Dzsing Un phenjani diktátor megölésére beszervezett két újságíróról szól.

Az FBI úgy véli, a támadással Észak-Korea átlépte az államok viselkedésének elfogadható határait, az ázsiai ország ugyanakkor visszautasítja az ellene felhozott vádakat.